Túl későn, a hónap végén viszi ki a postás a nyugdíjat - panaszolta el olvasónk

Nyugdíjas olvasónk azt szeretné, ha folyó hó 20-ig megkaphatná a nyugdíjat.

"Éveken keresztül mindig kijjebb tolja a nyugdíj kézbesítésének időpontját a Posta" - írja levelében szombathelyi olvasónk.

Hozzáteszi, most már a hónap utolsó napjaiban kapják meg a nyugdíjat, tavaly kétszer módosították az időpontot, így most már 29-én és 30-án kézbesítik a nyugdíjat.

Olvasónk sérelmezi, hogy a folyószámlával rendelkező nyugdíjasok már 12-én megkapják az utalást, akinek viszont a postás viszi ki a nyugdíjat, annak a hónap végéig várnia kell.

Olvasónk tavalyi nyugdíj kifizetési naptára. A fekete vonallal aláhúzott napokon kapja meg a nyugdíjat
nyugat.hu

Azt is írta, hogy nyugdíjas-társaival közösen választókerületük képviselőjéhez, Horváth Soma alpolgármesterhez fordultak panaszukkal, ő viszont közölte, hogy a nyugdíjak kézbesítése nem tartozik a hatáskörébe.

Olvasónk kérést is megfogalmazott, szeretnék, ha minden hónapban legalább 20-ig megkapnák a nyugdíjukat.

Utánanéztünk, a nyugdíjakat a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága intézi és fizeti ki. A kifizetés két módon lehetséges, a lakossági bankszámlával rendelkezőknek valóban minden 12-én átutalják a nyugdíjat.

A másik a postai kézbesítés. A kézbesítést a Magyar Posta végzi, a nyugdíjat a bejelentett lakcímre viszi ki a postás.

Mivel ez komoly logisztikai feladat, a Posta nem tudja mindenkinek ugyanazon a napon kézbesíteni a nyugdíjat. Minden hónapban 12 napig tart a kézbesítés, amit egy ütemterv szerint végeznek, az időpontokat az úgynevezett postai kifizetési naptárban rögzítik ezt.

Az adott évre vonatkozó időpontokat a Posta a tárgyévet megelőző novemberben kiküldi az érintetteknek, így ők előre tudják, hogy a következő évben mikor hozza a postás a nyugdíjat.

Olvasónk idei nyugdíj kifizetési naptára. A fekete vonallal aláhúzott napokon kapja meg a nyugdíjat
nyugat.hu

Természeten megkérdeztük a Magyar Postát, hogy lehetséges lenne-e a kézbesítési időpontok előbbre hozása. Válaszukat szó szerint közöljük:

"A Magyar Posta a nyugellátások kifizetésének ütemezéséről a nyugdíj kifizetési naptár kézbesítésével tájékoztatja a jogosultakat a tárgyévet megelőző év novemberében, a következő évi ütemezésről.

Az ütemezés azért szükséges, mert ezzel biztosított, hogy az ellátottak minden hónapban ugyanazon kifizetési napon kaphassák kézhez a nyugdíjukat. A két ellátás kifizetése között eltelt idő egyenletes, az érintett számára kiszámítható.

A nyugdíjak kézbesítése az országban egységesen kezdődik el, így országosan oszlik meg az is, hogy egy adott kifizetési napon melyik körzetben, milyen sorrendben történik meg a nyugellátási utalványok kifizetése. A sorrend a kézbesítő számára kötelezően betartandó.

A Posta havonta közel 1 millió emberhez juttatja el összeghatártól függetlenül a nyugdíj ellátást. A kézbesítés tehát kizárólag szabályozott működési keretek között történhet."

Mi annyit tudunk hozzátenni, hogy a banki utalás minden hónap 12-én megérkezik. Persze, megértjük, ha valaki nem akar bankszámlát nyitni, hiszen annak vannak költségei, és a pénzt sem hozza házhoz senki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem