„A héten már harmadik alkalommal nem volt internet a Vodafone szolgáltatásában. Eddig az UPC volt. Ennyi problémát náluk nem észleltem. Különösen probléma ez azoknak, akik otthonról dolgoznak. Jó lenne, ha utána járnának, hogy ez miért van. Köszönöm.”
A fenti levél egyike azoknak az olvasói véleményeknek, melyek szerint az utóbbi hetekben-hónapokban bizonytalanabb a volt UPC-internet Szombathelyen, mint a korábbi időben.
Ugyanezt tapasztalták kollégáink is, akik otthon a fent említett cég szolgáltatását használják.
A kiesések – amelyek a beszámolók szerint leginkább az esti órákban jelentkeznek - nem tragikusak ugyan, de bosszantók, különösen, ha valaki a napi munkáját interneten végzi.
A jelenséggel kapcsolatos kérdéseinket már többször elküldtük a cégnek, de eddig nem érkezett válasz.
Frissítés:Pénteken délután megérkezett a cég reakciója, amit változatlan formában közlünk.
"A Vodafone sajtóosztályán elmondták, hogy Szombathelyen néhány ügyfél átmeneti fennakadást tapasztalhat a vezetékes szolgáltatások elérésében. A szolgáltató szakemberei jelenleg is a hiba elhárításán dolgoznak, addig is az ügyfelek türelmét és elnézését kérik."
"A Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország jogi összeolvadása április 1-én megtörtént, ezzel a két cég egy jogi entitássá vált. Vannak még ugyanakkor további mérföldkövek, amíg a UPC rendszerei (pl. pénzügyi és hálózati oldalon) teljesen integrálódnak a Vodafone rendszerébe. Ez idő alatt a hálózat továbbra is az előző tulajdonos, Liberty Global központi szerverein fut, tehát a jogi összeolvadásnak nincs köze a vezetékes szolgáltatásoknál néhány ügyfél által tapasztalható ingadozásokhoz. A Vodafone Magyarország mindent megtesz, hogy a teljes integráció mielőbb megtörténjen és minden új, illetve meglévő szolgáltatást a vállalattól eddig megszokott minőségben tudja biztosítani az ügyfeleknek."