Orbán: mindennapokat érintő szigorításra egyelőre nem kell számítani

A kormányfő hosszabb interjút adott a Hír TV-nek a szerdai kormányülést követően.

Felszállóágban marad a járvány, de egyelőre nem kell műtéteket halasztani - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hír Tv-ben. A következő három hétben ugyanis nem várható olyan nagyarányú változás, ami miatt le kellene mondani az ütemezett beavatkozásokat. Mint mondta, egyidejűleg 200 ezer fertőzöttre kell számítani, ehhez kell a kórházi kapacitást szabni.

Megjegyezte azt is, hogy a mindennapokat érintő szigorításra egyelőre nem kell számítani, a nemzeti konzultációban kialakult közvélekedés jó alapot ad a döntésekhez. "Az ország működik és közben védekezünk, ez az irány" - tette hozzá.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Egy kérdésre válaszolva kitért arra, hogy azért most döntöttek az orvosok béremeléséről, mivel még 7-8 hónapig eltart a járvány, amíg nincs vakcina, óriási teher hárul az orvosokra. "Mikor, ha nem most lépjük meg ezeket a béremeléseket" - mondta. Úgy vélekedett, hogy a béremelés papíron meg tudja állítani az orvosok kivándorlását.

Arról is beszélt, hogy a kormány döntött döntött arról is, hogy a 2022. december végéig zajló építkezéseken 5 százalék lesz a lakásépítések áfája. Más javaslatok is voltak, de annak a részletei még nem ismertek.

Egy CEU-ra vonatkozó kérdés kapcsán kitért arra is, hogy Magyarországgal szembeni támadások az európai baloldal támadásai olyan országok ellen, ahol a baloldal nincs kormányon. Azért támadják meg ezeket a kormányokat, hogy a baloldal kormányra kerüljön előbb-utóbb. Ezt internacionalista segítségnyújtásnak hívták régen. Most ugyanez a helyzet: a magyar baloldal gyenge, a nép ellenük van (ők is a nép ellen), és azért, hogy kormányra kerüljenek, internacionalista csapatokat küldenek. Brüsszelből a magyar baloldalt hatalomra akarják juttatni. A magyar ellenzék be van darálva és be van töltve, a szélsőjobbtól a kommunistákig, ezt hívja Soros-kolbásznak - magyarázta a hvg.hu beszámolója szerint.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet