A Bellingcat nevű angol nyomozócsoport kapcsolatot talált az orosz 53. Légvédelmi Rakéta Dandár és az ukrán légtérben lelőtt maláj utasszállító között – írja a BBC. A tragédia legtöbb áldozata holland volt, a legfrissebb jelentés szerint a gépet pedig egy orosz gyártmányú rakéta találta el. Ez azonban csak közvetett bizonyíték, hiszen az ukrán hadseregnek és az oroszpárti szakadároknak azonos fegyvereik vannak. Az akkori jelentések szerint szakadár területről lőtték ki a rakétát, de az oroszok ezt cáfolták és Ukrajnát vádolták.
A nyilvános jelentések mellett a Bellingcat-csoport közösségi médián megjelent orosz tartalmakat is vizsgált, mivel sok katona vitt magával és használt okostelefont, vagyis rendszeresen posztoltak és fotókat töltöttek fel a harcterekről. Ennek az lett a vége, hogy az orosz erőknek megtiltották az okostelefonok használatát. A nyomozócsoport viszont így is azonosítani tudta az 53. dandár egységét, aminek több tagja nem csak tudhatott a gép lelövéséről, hanem tevékeny részt is vett az akcióban.
Az információk elemzéséből világossá vált számukra, hogy a katonák Oroszországból érkeztek Kelet-Ukrajnába. A jelentés nyilvánosságra hozott részeiben az érintett katonák monogramját közölték csak, illetve azt, hogy Dimitrij T. volt a lelövésben résztvevő 2. zászlóalj parancsnoka, a dandárt pedig Szergej Muchayev vezette.
Az oroszok hivatalosan még nem reagáltak a Bellingcat-csoport jelentésére, a holland szervek pedig tovább folytatják a nyomozást, immár a nyomozócsoport információi alapján is. A Bellingcat jelentése szerint a donyecki és a Luhanszk Népköztársaság mellett Oroszország is felelős a gép lelövéséért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!