Országos anyanyelvi versenyen szerezték meg a második helyet a szombathelyi zrínyisek

2020. december 5-én tartották annak a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenynek az országos fordulóját, melyen a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 4. c osztályos "Hejesírók" csapata előkelő második helyezést ért el. Ezen az évfolyamon összesen 455 csapat indult.

A szombathelyi győztes tanulókat Csillag Éva osztályfőnökük készítette fel a megmérettetésre. A csapat tagjai voltak: Csáky Rozália, Ferencz Sára, Magyar Csanád és Németh Édua.

Az országos döntőre azt követően került sor, hogy 2020 novemberében Vas és Zala megyéből 121 csapat mérte össze anyanyelvi tudását a 3-8. osztályosoknak rendezett versenyen, melynek fővédnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt, illetve szervezője a Baár Madas Református Gimnázium és a Bolyai Csapat Kft.

A "Hejesírók" csapata: Csáky Rozália, Ferencz Sára, Németh Édua, Magyar Csanád
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola

A megyei fordulóban a "Hejesírók" első helyezést értek el 16 csapatot, illetve 56 negyedik évfolyamos diákot maguk mögé utasítva. Így jutottak el az országos döntőbe, ahol a második helyet sikerült megszerezniük a megyék és a budapesti kerületek csapatai előtt, a XIV. kerületi Dr. Mező Ferenc Általános Iskola "Taroló Négyes" elnevezésű csapata mögött érve célba.

A verseny célja az volt, hogy segítsék a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg nyelvi feladatokat, lehetőséget teremtve arra, hogy átéljék az együtt gondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

Mi pedig gratulálunk a zrínyiseknek és az iskola vezetésének a tehetséges diákok támogatásáért!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra