Bükön és Őriszentpéteren is megszüntetné az orvosi ügyeletet a kormány

Csupán 102 ügyeleti központ lenne az országban a mostani csaknem 300 helyett.

Több mint száz helyen szüntetné meg a háziorvosi ügyeletet a kormány - írja a Népszava a lap birtokába került koncepcióról.

A kormány – Budapest kivételével – az egész országban az Országos Mentőszolgálatra bízná az orvosi ügyeletek megszervezését és működtetését, a koncepció szerint a jövőben országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja a mostani csaknem 300 helyett. Megyénként 3-4 úgynevezett Járási Sürgősségi Alapellátási Központ működne.

Az új rendszerben a háziorvos nyolctól délután négyig a rendelőjében dolgozna, négytől este tízig, illetve hétvégén és ünnepnapokon beosztható lenne a járási egészségközpontba ügyelni.

Este tíz után másnap reggel nyolcig a sürgősségi feladatokat orvos, mentőtiszt, vagy diplomás, úgynevezett kiterjesztett hatáskörű ápoló végezné, akiknek a munkáját további ápoló és gépkocsivezető is segítené.

A tervezet szerint Vas megyében Bükön és Őriszentpéteren szűnne meg az orvosi ügyelet.

Arról, hogy a kormány államosítaná az orvosi ügyeleteket, már másfél éve írtunk Államosíthatják a háziorvosokat és orvosi ügyeleteket azzal az indokkal, hogy így segítenek az önkormányzatoknak 2021. April 06. 07:28 . Az országban jelenleg vegyes rendszer működik, van, ahol az önkormányzatok működtetik az ügyeletet, van, ahol külsős cégnek adták ki. Jó néhány településen most is a mentőszolgálat az üzemeltető, és van, ahol a közeli kórházhoz tartozik. Az átszervezés terve idén nyáron kapott újabb lendületet Átalakítják az orvosi ügyeleteket, nagyobb szerepet kapnának a mentők 2022. August 24. 12:34 .

Szombathelyen tavaly január 1. óta az önkormányzat az orvosi ügyelet üzemeltetője Megkezdte működését új helyén a szombathelyi orvosi ügyelet 2020. December 31. 17:41 . Korábban itt is a mentőszolgálat volt a gazdája, de pénzügyi viták miatt bontott szerződést a mentőkkel az önkormányzat.

A megszűnő orvosi ügyeletek listája

  • Abádszalók, Abaújszántó, Abony, Adony, Albertirsa, Andocs
  • Balatonboglár, Balatonföldvár, Balkány, Bátaszék, Biatorbágy, Biharkeresztes, Borsodnádasd, Budaörs, Bugyi, Bük
  • Csokvaomány
  • Demecser, Dorog, Dunaharaszti, Dunavarsány, Dunavecse
  • Elek, Emőd, Ercsi
  • Fegyvernek, Felsőzsolca, Fót
  • Gesztely, Gyömrő
  • Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúsámson, Halásztelek, Harkány, Héhalom, Hévíz
  • Jánoshida, Jánossomorja
  • Kaba, Káloz, Kecel, Kelebia, Kisbárapáti, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Komádi
  • Lajosmizse, Létavértes
  • Maglód, Mátraszentimre, Mélykút, Mindszent, Múcsony
  • Nádudvar, Nágocs, Nagymaros, Nagyvenyim, Nyékládháza, Nyírábrány
  • Ócsa, Őriszentpéter, Örkény
  • Pálháza, Pécel, Pilis, Pilisvörösvár, Polgár, Polgárdi, Pomáz
  • Rakamaz, Recsk, Rudabánya
  • Sajószentpéter, Simontornya, Solt, Sülysáp, Szabadszállás, Százhalombatta, Szendrő, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Szirmabesenyő
  • Tahitótfalu, Tápiószele, Tarpa, Tiszacsege, Tiszaföldvár, Tiszalök, Tiszalúc, Tompa, Törökkoppány, Túrkeve
  • Újfehértó, Újhartyán, Üllő
  • Vajszló, Vámospércs, Veresegyház
  • Zalakaros, Zsámbék
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet