Miközben büszkén magasodik a Rohonci út mentén a tavaly elkészült ajándékstadion, előtte egy villanyoszlop mutatja meg a mai magyar valóságot. A háttérben a csilivili, méregdrága sportkomplexum, elől pedig az oszlop, aminek a felújítása, cseréje párezer forint lenne, de nincs VIP-szektora, nem kell szalagot átvágni és beszédeket mondani, ha kicserélnék.
Így működik ma az egész ország, a látványos, nagy, de legalább jó drága, és alkotmányos költségekkel terhelt beruházások, de közben a mindennapok szétesnek, rozsdásodnak, összedőlnek.
A rozsdás oszlopról a fotókat olvasónk, Magó Ádám készítette, azt írta, hogy tenni kellene valamit, mert az oszlop lassan életveszélyessé válik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!