Öt katonával végzett egy öngyilkos merénylő Jemen második legnagyobb városában

Az arab világ egyik legszegényebb államában több mint egy éve tomboló polgárháborúban az ország nagy része kikerült az eleve gyenge lábakon álló központi hatalom ellenőrzése alól. A Jemen déli részén aktív al-Kaida-szárny korábban is a szervezet egyik legaktívabb ágának számított, s a hatalmi vákuumot kihasználva most még jobban megerősítette állásait, főként a déli partvidéken.

A terrortámadás is egy ilyen déli kikötővárosban, Ádenben történt. Az áldozatok éppen egy buszra vártak, amikor a merénylő közéjük lépett, és működésbe hozta a robbanóövét. A robbanásban öten haltak meg. A terrortámadást egyelőre egyik szervezet sem vállalta magára, a biztonsági források mindazonáltal az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni ágát okolták a vérengzésért.

Forrás: MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek