Öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba

Ma, szerdán félgőzzel már elindult a Balaton Sound, a Nagyszínpadon Ákos, a buliarénában pedig Afrojack lép fel.

A kezdetek óta egy páratlan panorámájú strand, igényes kivitelű bárok, impozáns építmények, kulturált mellékhelységek és világszínvonalú program várja a Zamárdiba érkező vendégeket. Biztosak vagyunk abban, hogy a fesztivál páratlan sikere a felsoroltak összességének köszönhető

– fogalmazott Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Heineken Balaton Sound főszervezői a szerdai helyszínbejáráson. Ahogy mi is megírtuk, az idei eseményre elővételben elkeltek a bérletek, a helyszínen már csak limitált példányban árusítanak bérletet, napijegy azonban még valamennyi napra váltható a helyszínen, emiatt nincs ok aggodalomra, aki jön, jó eséllyel bejut a fesztiválra.

Minden szálláshely megtelik, az északi parton is

A nyitónapon tartott sajtótájékoztatón jelen volt mások mellett Horváth Gegely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, az esemény fővédnöke is. Szerinte a hazai fesztiválok ma már a turizmus jelentős pillérei, a Heineken Balaton Sound pedig Magyarország egyik legfontosabb eseményévé nőtte ki magát, amire itthonról és számos külföldi országból százezren érkeznek a régióba. Érdekesség gyanánt elmondta, hogy a Heineken Balaton Sound évek óta az egyetlen olyan esemény a régióban, amely idején a déli és északi part szálláshelyei kivétel nélkül megtelnek.

A Heineken a Balaton Sound névadó szponzoraként 2012-ben is igyekszik elkényeztetni és elkápráztatni a sörimádó fesztiválfanatikusokat Zamárdiban - olvasható a fesztivál közleményében.

Így a nagyszínpad headlinereit akár a Heineken Stage Bar-ból is figyelhetik rajongóik a küzdőtér széléről. Napközben a Heineken Beachen strandeszközök, óriásmatrac, vízimászófal és air-ball várja a bátor vállalkozókat, akik mindezeket a szórakoztató vízi csodákat a nevezett sörgyártó poharainak vagy dobozainak leadása fejében próbálhatják ki - meg kell hagyni, jó módszer, hogy megakadályozzák a nagyobb szeméthalmok kialakulását.

Újabb lépés a kártyás fizetés terén

A hazai fesztivállátogatók ismerkednek már egy ideje a mágneskártyás fizetéssel, ami ugye egyrészt biztonságosabb, mert nem kell állandóan a pénztárcát és az összes készpénzt magunknál tartani, viszont ha elveszítjük, azonnal letiltható. Kényelmesebb is, mert nem kell az appróval bíbelődni, nem beszélve arról, hogy gördülékenyebbé teszi a kiszolgálást. Idén pedig újítottak ebben a tekintetben is: immár MasterCard vagy Maestro PayPass bankkártyával is lehet fizetni - így az ember közvetlenül a folyószámlájáról költ.

Ejtőzés a nulladik napon (Fotó: Balaton Sound Official @ Facebook)
Facebook

Részünkről már csak annyi van hátra, hogy tudósítónk is belemelegedjen - így csütörtöktől folyamatosan beszámolunk arról, mi zajlik a Soundon. Tessék figyelni a rovatunkat!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Balaton Sound 2012