Azt ugyan nem tudjuk, milyen Zamárdi az év többi részében, de feltételezzük, hogy bájosan átalakul az Elsőszámú Magyar Prémiumfesztivál idején. Egyrészt, ahogy saját szállásadóinktól tudjuk, ilyenkor az is kiadja a nyaralóját, aki egyébként nem szokta - hiába, egy ötfős társaságtól négy napért leakasztani száztízezer forintot nem egy béna üzlet. Másrészt ilyenkor szerte az apró utcákban mindenfelől kiszűrődik a ritmikusan sportgimnasztikus lakossági house, a település átlagéletkora pedig alighanem zuhan egy könnyű húszast.
Csütörtökön azzal a tudattal érkezett (egyelőre egyszemélyes) stábunk, hogy az előző este Ákos koncertjét negyed óra alatt megsemmisítette a csapadék, ezért a lehető legrosszabbal számoltunk - ennek ellenére mégis ilyesmit kaptunk:
Napfény pipa, bár Balaton vize azonban már így is árulkodó volt, vagyis az, amennyien belemerészkedtek - ez a vállalkozó szellem is csak egy fotós. Fürdőzőkből komoly hiányt szenvedett a magyarok tengere.
Az egyéb partmenti tevékenységek sokkal nagyobb sikernek örvendtek.
Egyébként a víz fölé helyezték el a Balaton Sound egyik kétségkívül legmenőbb helyszínét, a Heineken Beachet. Óriási káresemény, hogy ilyenből nincs több, mert hangulatával és a tihanyi látképpel könyörtelenül ráver az összes többi színpadra. A közepén pedig, mint egy meglékelt dinnyén, ki van hasítva egy jókora darab, amibe be lehet mászni csobogni. Egyetlen hátránya: zeneileg általában érdektelen, olykor pedig kínos jeleneteknek lehetünk itt a fültanúi.
Napozóágyak sorozata figyelhető meg az alábbi felvételen, ami kiváló ötlet, csak félő, hogy az időjárás nem teszi lehetővé a használatba vételüket ezekben a napokban - egyébként már hét óra felé is hűvösebb fuvallatok rázták meg a bikiniket, estére aki nem hozott magával felsőt, hoppon maradhatott.
A necces klímakörülmények azonban nem tarolták le különösebben az uralkodó hangulatot - kommentár nélkül ömlesztve bizonyítjuk ezt be mobilfotók útján:
A zenei részről is illik szólnunk: sajnos a csütörtöki nap egyik legnagyobb sztárja, Calvin Harris ünnepélyesen is belépett a stadioncsujogtatás műfajába (erről bővebben nemrég írtunk zeneblogunkban), saját számok helyett Swedish House Mafiával és hasonló, parasztlengő-szerű tenyerestalpas dübögéssel, ami már csak azért is fájdalmas, mert ő régen ilyen príma zenéket készített. A fénypont a sokkal lassabb, visszafogottabb, érzékenyebb Crazy P fellépése volt egy idősődő, de lehengerlően elegáns előadásmódú énekesnővel, akik így együtt egy kisebb diszkószeánszt hoztak össze egy sajnos méltatlanul a fesztivál szélére sodort színpadon, ami a zöldszínű magyar bank nevét viseli.
És hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljunk: semmi. Csupán mindkettő a 2012-es Sound jellegzetessége: az elátkozott időjárásról már szóltunk, a karszalagokról meg annyit, hogy elfogyhattak, mert egyeseknek már csak 2010-est halásztak elő. Így aki még mindig hordja a két évvel ezelőtti csuklófityegőt, az akár ingyen is bejuthatna a fesztivál területére.
Most pedig nem megyünk messzire, csak ismét be a fesztiválra, úgyhogy hamarosan ismét jelentkezünk!
