Ötször aktívabbak az embercsempészek

Felélénkült az embercsempészet a német–osztrák határon.

Márciusban a szövetségi rendőrség munkatársai nagyjából 500 olyan menedékkérőt vettek nyilvántartásba, akiket embercsempészek szállítottak be az országba. Szakértők szerint a növekedés annak tulajdonítható, hogy az osztrák hatóságok a menekülthullám csillapodásával szakítottak a tavaly kora ősz óta folytatott gyakorlattal.

Már nem szállítják és adják át szervezett, egyeztetett módon a német partnereknek a határon az Ausztrián keresztül Németországba igyekvő menedékkérőket, akik így ismét saját kockázatukra vágnak neki a határnak vagy fizetnek az embercsempészeknek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek