Pais Horváth Péter kapta a Mérei Tamás-emlékdíjat

Kerti Júlia Éva is elismerést vehetett át.
Pais Horváth Péter Mérei Tamás-emlékdíjas
Vaskarika (Büki László)

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Zenei Tagozata tizenegy legtehetségesebb diákjának hétfői bemutatkozó koncertje után Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója a csellósoknak adható, az elhunyt művész szülei által alapított Mérei Tamás-emlékdíjat idén Pais Horvath Péternek adta át.

Pais Horváth Péter Mérei Tamás-emlékdíjas
Vaskarika (Büki László)

Kiss-Vincze Eszter fuvolaművész is átadta azt a díjat, amit néhai tanítványa emlékére alapított. Az elismerést Kerti Júlia Éva vehette át.

Vaskarika.hu/Büki László

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra