Pályázatot hirdetett a Weöres Sándor Színház költészet napjára

Diákok alkotásait várják, és nem csak a költőóriások előtt tisztelegnek, de aktivizálnak is a nagy bezártság közepette.

Hamarosan, egész pontosan április 11-én itt a költészet napja, ennek alkalmából pedig videópályázatot hirdetett a szombathelyi Weöres Sándor Színház, amivel elsősorban a diákokat szeretnék egy kis alkotásra buzdítani a nagy bezárások közepette, na és természetesen tisztelegni nagy költőink előtt.

József Attila születésnapjára alkotói igényességgel létrehozott videókat várnak, a téma pedig József Attila, Márai Sándor és Weöres Sándor. Az ő legelső feljegyzett verseiket kell megzenésíteni, elszavalni vagy elénekelni, de bármi más is megengedett, amit a képzelőerő elbír.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a pályázat, további szükséges információkat is, mint például a technikai előírásokat vagy a versek listáját megtalálod a színház honlapján.

A jelentkezési határidő április 6.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra