Egyelőre még mindig nagyon keveset tudunk a koronavírusról, sok ellentmondó vélemény és információ kering az interneten, de úgy tűnik, a szakemberek egyetértenek abban, hogy a járvány megállításának, lassításának a leghatékonyabb módja a mozgás korlátozása és az emberek elkülönítése.
És bár nagyon sok múlik az állami szervek, intézmények szakértelmén, szervezettségén és felszereltségén, ha mi, állampolgárok nem viselkedünk felelősségteljesen, akkor mindez mit sem ér.
Az alábbi levelet tegnap kapta szerkesztőségünk.
Írójával felvettük a kapcsolatot. Megtudtuk, hogy Szombathelyen élnek és dolgoznak, és bár ők is féltik a munkahelyük, úgy gondolják, most más, fontosabb szempontok is vannak?
Önök mit gondolnak erről?
Az olvasói levél:
"Pandémia és munkahely
Az alábbiakban a tapasztalatom írom le. Önök döntsék el, hogy érdemes-e erről beszélni.
Pár hete már felvetettem a témát a munkahelyemen, hogy el kell gondolkodni azon, hogy „hogyan tovább".
Hisz nyilvánvaló volt, kialakul a pandémia. Nem vettek komolyan. Sőt. 43 dolgozóból hárman aktívan odafigyelünk a higiéniára, a többi dolgozó nem törődik vele.
Semennyire.
Felvettem, hogy az esetleges kézfogások hanyagolása nem vezetne rosszra. Kinevettek. Kvázi hiába jártatom a szám, illetve hiába teszek meg mindent magamért, és ezzel nyilván a családom is védem, ha mások nem veszik komolyan. Sőt, kinevetnek.
Ezzel a világjárvánnyal sajnos a nagy probléma az, hogy emberek nem veszik komolyan.
A másik legnagyobb probléma a munkahely kérdése.
Nyáron az ingatlan szárnyalása láttán eladtuk a hitelből vett lakásunk. Évek után a svájci frankból vett lakásunk még nyereséget is hozott. Sosem éltünk fényesen. Így felelősségtudatos anyaként úgy határoztam, ezt a pénzt félre tesszük, mondván „sosem tudni, mit hoz a jövő".
Ahogy bejelentették a világjárványt, rögtön felhívtam a családom. Kértem a nővérem, hogy jöjjenek ide. Az volt az első mondat: de mi lesz, ha elveszti a munkáját, hisz elmondták, hogy aki lép, azt elküldik.
Elmondtam neki, hogy a pénz megvan rá, hogy együtt maradjunk, és átvészeljük.
Önzetlenül felajánlottam, hisz ők a mindeneim. De nem, mert mi lesz, ha elveszíti a munkáját.
De kérdem én: mi van, ha elveszítik az életüket. Testvérem autoimmun beteg, édesanyám rákos, édesapám elérte azt az öregkort, nincs túl jó állapotban.
Próbálom rendezni a dolgokat, de esélytelenül.
Én azt gondolom, hogy pandémia idején felelősségteljesen kéne határozni dolgokról, illetve nem szabad elbagatellizálni. Amíg mindenki nem fogja fel ennek a súlyát, már pedig nem teszik, addig sok erőfeszítés kárba vész.
Ha nem tudtam volna tartalékot képezni, akkor sem gondolnám másként. Vigyázni kell egymásra."
