Ne ülj le egy olyan asztalhoz, ahol már 12-en ülnek.
Ne köss üzletet, ne indulj utazásra, ne menj át létra alatt, tartsd szemmel a fekete macskákat, és még véletlenül se törj össze egy tükröt sem! - tartja magát a babona.
A 13-as szám
Félelmek kötődnek külön a péntekhez és a 13-as számhoz is, és ha ez a kettő egy napra esik, akkor aztán nincs megállás.
A tarot kártyák nagy arkánumában a halál lapja a 13-ik, és egy ősi északi hiedelem szerint ha 13-an ülnek le egy asztalhoz étkezni, aki először fölkel, az még aznap meghal.
Sok hotel és emeletes ház egyenesen átugorja a 13. emeletet.
Több reptérnek nincs 13. kapuja, és gyakran marad ki a házak számozásából is.
Félelem a péntektől
A pénteki napot még a tengerészek kiáltották ki a balszerencse forrásának, mivel úgy tartották, aki ezen a napon hajózik ki, az bizony többé nem lát kikötőt.
A péntek ellen szól az is, hogy a keresztény tanítás szerint Jézust a Húsvét előtti pénteken feszítették keresztre.
A néphit szerint pedig a péntek a gonosz napja: nem szabad ilyenkor például házasodni, vagy új házba költözni sem.
Ez a nap volt egészen a 19. századig Európában a hóhérok napja – azaz ezen a napon végezték ki az elítélteket.
Péntek 13-i szerencsétlenségek
Az első írásos feljegyzés arról, hogy a péntek, ami 13-ára esik nem túl jó dolog, a zeneszerző Rossini 1869-es életrajzából való. Ebben a szerző megjegyzi, hogy Rossini egy igen szerencsétlen napon, péntek 13-án hunyt el.
1307. október 13-án, ami egy pénteki napra esett, IV. Fülöp több száz templomos lovagot vetett tömlöcbe ártatlanul.
A népi hiedelmek szerint a lópatkó és a négylevelű lóhere megvéd a péntek 13. hatásától
Nyugat.hu
Szintén péntek 13-án tért örök nyugovóra még a dodekafónia atyja Schönberg, a szving királya, Benny Goodman, a rapper Tupac, vagy például a konyhaművész Julia Child.
2013. január 13-án, ami szintén péntek volt, zátonyra futott a Costa Concordia, 32 ember halálát okozva.
A pszichológiai horror királya, Hitchcock pedig 1899 augusztus 13-án született, ami, micsoda meglepetés, szintén egy pénteki nap volt.
Az 1980-ban indított Péntek 13 horrorfilm-széria ajándékozott meg bennünket a kedves sorozatgyilkos, Jason figurájával.
Egyébként a péntek 13-ától való félelemnek neve is van, friggatriszkaidekafóbiának hívják.
Tégy az igazságért! Megmutatjuk, mi van a színfalak mögött!
Légy a Nyugat.hu támogatója!