„Menjünk el a pénteki Anima-koncertre” – mondta még hét elején egy barátom. Hát jó, menjünk, válaszoltam úgy, hogy a már több mint 30 éves Anima Sound Systemtől – bár szégyellem –, de csak néhány dalt ismertem eddig. Én az a korosztály vagyok, aki pont lecsúszott a nagy Anima korszakról. Bár ezt sem lehet általánosítani, hiszen az ősanimás nemzedék mellett itt van a barátom is, aki fiatalabb, mint én, mégis elkötelezett rajongója a zenekarnak. Sőt, ha jól tudom, a pénteki koncerten egy 76 éves nagymama is szórakozott.
Hogy hangolódjak, a héten többször is Animát hallgattam munka közben, ezért nem is mindig hallottam, hogy Szilágyi kollégám éppen valami fontosat kérdezett tőlem, vagy csak sztorizott. Bocs, Józsi...
A Sportházhoz érve elcsíptem egy beszélgetést, amely szerint nem mindenki érti, miért nem a moziba szervezték a koncertet, ott tuti telt ház lett volna, itt meg körülbelül ötszázan vannak. Azt hiszem, nagyjából valóban ennyien lehettek.
Bár heringparti valóban nem volt, legalább volt hely táncolni, és akik ott voltak, azoknak nem lehetett panasza sem a hangzásra, sem a körítésre, sem a hangulatra. Pezsgő, energikus, látványos koncertet adtak Prieger Zsolték Bognár Szilviával és Döbrösi Laurával kiegészülve. Az meg tény, hogy Prieger Zsolt nem tud elfáradni, a koncert után még az aulát is végigcikázta, mindenkivel váltott néhány szót. Nyüzsgött, mint egy 10-12 éves gyerek. És talán ez a titka: lélekben ő mindig egy tini marad.
Szóval olyan élményt kaptunk, amitől az ember megértette, miért tudott ez a zenekar ekkora utat bejárni. (Ebben része volt Prieger testvérpár másik tagjának, Szabolcsnak is, aki most nem tagja a csapatnak.)
Külföldi turnék, világsztárokkal való együttműködések, emblematikus dalok, zenei díjak és elismerések. És ez a zenekar szombathelyi, a miénk, amely időről-időre hazatér, hogy az ősrajonggókat megörvendeztesse. Meg a hozzám hasonlókat, akik ha néhány évtizedet késtek, de végül megismerték és talán meg is szerették az Anima zenéjét.
