Még idén újabb 80 ezer adag Pfizer-oltóanyag érkezik Magyarországra, a 2020-2021-es évre pedig összesen 4,4 millió adag oltóanyagot kap Magyarország - hangzott el a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. hétfői online sajtótájékoztatóján.
Zsigmond Krisztina, a cég vakcinaüzletágának vezetője közölte, globálisan ez év végéig 50 millió adagot, 2021 végéig 1,3 milliárd adag vakcinát terít a Pfizer a BioNTech-kel közösen fejlesztett, koronavírus elleni vakcinából. Az Európai Bizottság az uniós szerződés alapján 200 millió vakcinát kötött le, és további 100 millió adagra van opciója idén és jövőre.
A vakcinakészletet a kormányzati szállítási megállapodások alapján osztják szét, az oltóanyagból sem magánellátókhoz, sem pedig gyógyszertári forgalomba nem kerül, azt kizárólag a kijelölt oltóközpontokban lehet majd megkapni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!