Platinaszőke szexbombaként még sokakat megbotránkoztatott: Rita Hayworth

30 éve halt meg. Minden filmje hatalmas siker lett, mind az öt házassága kész katasztrófa.

Rita Hayworth amerikai színésznő Margarita Carmen Cansino néven született. 1918-ban egy spanyol táncosházaspár gyermekeként jött a világra Brooklynban. A nyolcéves kitűnően mozgó lányt egy sor táncos szerepben tűnt fel 30-as évek végén Rita Hayworth néven 1939-ben „Only Angels Have Wings” szel indult a pályája. Orson Welles-szel kötött házassága után csillaga tovább emelkedett, s az 1946-os „Gilda” címszereplőjeként nyújtotta talán legemlékezetesebb alakítását.

Minden filmje hatalmas siker lett, mind az öt házassága kész katasztrófa. A Welles által rendezett ”Sanghaji asszony” platinaszõke szexbombájaként azonban némileg megdöbbentette a konzervatívabb közönséget, majd egy arab milliomossal történt románca révén évekre eltűnt a vászonról.

1952-ben tért vissza, de a „Salome”- val nem sikerült visszanyernie azt a státuszt, melyről korábban önként lemondott. Bár a 70-es évek elejéig fel-feltűnt a vásznon, de az évtized végére Hayworth karrierje lényegében zátonyra futott. A 40-es évek egyik legfényesebben ragyogó filmcsillaga, élete utolsó évtizedeit Alzheimer-kórral küzdve töltötte. 1987. május 14-én hunyt el New York-i otthonában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra