Polifónia 2014 – Mit rejtegett a végzősök fantáziája?

Gigászi alkotások, tetoválás, zsiráf, bányászok, szövetek – diplomakiálítás a Képtárban.

Csütörtökön délután nyílt meg az idei diplomakiállítás a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti Intézetének kézműves és képi ábrázolás szakon végző hallgatóinak munkáiból. A Képtárban már hagyománnyá vált, hogy minden évben kikerüljenek a diplomaművek, láttatva a hallgatók tehetséges munkáját, különféle látásmódját.


A Polifónia 2014 kiállítás a képi ábrázolás szakon végző képgrafika, festő, díszítőfestő szakirányon végző nappali tagozatos és a levelező szakon végző kézművesek, textilesek munkáiból állt össze.

Hajózz, hajózz az élet tengerén, de ki ne köss a bánat szigetén...
Garai Antal Atom

A Művészeti Intézet célja, hogy a diákok ne csak képben legyenek a kortárs vizuális nyelvvel, hanem hogy ők maguk is képesek legyenek részt venni a kortárs művészeti életben, mi több a tanári mesterképzésben és az osztatlan tanárképzésben résztvevők képesek legyenek ezt a szemléletet továbbadni az általános és középiskolás diákoknak. – állt a meghívóban s magunk sem fogalmazhattuk volna pontosabban.

Polifónia Diplomakiállítás
Garai Antal Atom

Személy szerint e cikk szerzője a kiállításról legszívesebben Németh Felícia – Nekrológ egy zsiráfért című alkotásával sétált volna haza, a nyolc képből összeálló monumentális remekmű megfogja az embert (a magas fotósokat bizonyosan). Természetesen több más alkotás is megindította az ember fantáziáját, vagy csak épp nyugtatta vizuálisan azt. Menjenek el olvasóink s nézzék meg a friss remekműveket!

Polifónia Diplomakiállítás
Nekrológ egy zsiráfért
Garai Antal Atom

A kiállítást Dr. Bordács Andrea röviden ismertette, majd köszöntőt mondott Csapláros Andrea (Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója) és Cebula Anna (Szombathelyi Képtár igazgatója), a kiállítást Pados Gábor nyitotta meg (acb Galéria és az Irokéz Gyűjtemény tulajdonosa). A kiállítás június 22-ig látogatható nyitvatartási időben.

Pados Gábor megnyit
Garai Antal Atom

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra