Poócza Nonsense Andrással és Czirók Andrással folytatódik a Bájoló kreatív

Ez a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól függetlenül – otthoni környezetben egy-egy új dal születésén.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2014-ben indította útjára a Bájoló irodalmi, zenés sorozatot, amelyben bemutatkozási lehetőséget teremtett gondolataikat, érzelmeiket, kreativitásukat zenében, dalban, versben kifejező fiatal tehetségek számára. Hét év alatt közel harminc fiatal mutatkozott be a könyvtárban, akik Boros Ferenc könyvtáros koordinálásával meséltek önmagukról, érzésekről, példaképekről, zenéről, irodalomról, alkotási folyamatokról, miközben saját szerzeményeiket adták elő az érdeklődő közönségnek.

Boros Ferenc elárulta, hogy alkalmazkodva a jelenlegi helyzethez, azt próbálják bemutatni, hogy az alkotásnak semmi sem szabhat határt, így izgalmas kreatív kihívásra invitáltnak néhány szövegírót és dalszerző-énekest, akik már korábban részt vettek a Bájoló műsorban.

„Az ötletet az hívta életre, hogy az elmúlt években többen – a résztvevő előadók és a közönség soraiból egyaránt – megfogalmazták, hogy érdekes és izgalmas lenne, ha a fiatalok egy-egy dal erejéig közösen, egymást segítve alkotnának. Egymásnak írnának dalszöveget, vagy épp megzenésítenék, elénekelnék azt. Az alapötletet megfűszereztük azzal, hogy a résztvevő alkotók személye egymás számára ismeretlen – ezt a gondolatot a Hajós András által vezetett népszerű Dalfutár műsorból kölcsönöztük. A további hasonlóságtól aztán el is tértünk könyvtáros” – mondta a könyvtáros.

Hozzátette, hogy mindkét résztvevő félnek választási lehetőséget ajánlottak fel. A szövegíró a dalszerző-énekest jellemző egy mondat alapján döntheti el, hogy kihez kerüljön az elkészült dalszöveg. A dalszerző-énekes pedig az elkészült szövegek egy-egy sorából választhatja ki, hogy melyiket szeretné megzenésíteni. Amennyiben a felek nem élnek a választási lehetőséggel, a szerkesztő dönti el, hogy a műsorban résztvevő dalszerző- énekesekhez melyik dalszöveg kerüljön. Az alkotók csak az elkészült dal után fedik fel kilétüket.

A Bájoló kreatív című műsorban a szerzők fizikailag egymástól távol, a másik fél ismerete nélkül munkálkodnak egy-egy új dal megszületésén. Mindezt otthoni környezetben teszik, a saját technikájukkal dolgozva, miközben az alkotási folyamatot videóra rögzítik.

A második műsor egyik alkotója Poócza „Nonsense” András szövegíró, dalszerző, énekes, az egykori Manuphanktura és az Andersen meghalt együttes, jelenleg pedig az Eticatt zenekar frontembere, a Hetedik ég gitárosa. Kétszer volt a Bájoló vendége. Dalaiból, amelyekkel az emberi lét sokszínűségét boncolgatja, múlttal és jelennel kapcsolatos személyes pillanatok, érzések, vívódások köszönnek vissza. Sokrétű zeneisége a versesebb alternatívtól a popos kézzelfoghatóságon át, a szókimondó dub/hiphopig mindent igyekszik lefedni. 2020-ban az Öröm a zene tehetségkutató második helyezettje volt az Eticatt zenekarral. Szövegeiben igyekszik rávilágítani magára az „Emberre”, és feltárni, megszeretni, megszerettetni legbelsőbb világát, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt.

A másik főszereplő Czirók András, a Red Rockets, a Galeri és az Apex zenekar frontembere, gitárosa. 2014-ben Hargitai Andrással közösen alapította meg az Ndrew’s Acoustic együttest, amelyben kezdetben hazai és külföldi előadók dalait dolgozták fel akusztikus pop-rock stílusban, majd belefogtak saját szerzemények megírásába. 2014-ben elnyerték az Átjáró Másként Könnyűzenei Tehetségkutató Fesztivál különdíját. Az idei évben mutatkoztak be a Bájolóban. 2019-ben jelent meg a Red Rockets zenekar első nagylemeze Túl a horizonton címmel. Dalaikat a Petőfi Rádió is játszotta. Ciri élete a színpad, a fények, a hangerő és a Rock’N’Roll.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra