Portréfilm készült a szombathelyi sebészprofesszorról

Dr. Széll Kálmán életét péntektől a moziban is megismerhetjük.

Egy barázdát én is hagytam - ezzel a címmel készült portréfilm Dr. Széll Kálmánról. Az egykori főorvos, városi képviselő és Szombathely díszpolgára pénteken tölti be a 90. életévét.

A nemesi családból származó orvos számos cikk és tanulmány szerzője, hazánkban sok aneszteziológiai és intenzív terápiás újítást honosított meg. A doktorra egykori munkatársai jószívvel emlékeznek vissza humora és embersége miatt.

A délután 5 órai, Savaria Mozis filmbemutató előtt köszöntőbeszédet mond dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, majd a vetítés után beszélgetés lesz a készítőkkel és a főszereplőkkel. A film főszereplője és alkotói mindenkit sok szeretettel hívnak a vetítésre.

A filmet készítette: Boros Ferenc és Horváth Zoltán
Közreműködött: Dr. Smidt Erzsébet
Zene: Puskás Mátyás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra