Miközben a fél ország azon feszeng vagy csorgatja a nyálát, hogy Éden Nórit szexuális bántalmazás érte-e, aközben a szombathelyi színházban, a „ Király mulat ”-ban egy hasonló (csak épp vörös) lepedőn, kombinés gyereklányt erőszakol egy hasonló pöcskirály. Mindkét mocskos frigyhez tekintélyes udvartartás asszisztál. Csak az egyik egy valóságshow a jelenben (ahol abból csinálnak pénzt, hogy egy bunkó molesztál egy nőt), a másik pedig egy százhetven éves Viktor Hugo-dráma. Összemosható a kettő? A napi szar és a legújabb szombathelyi Valló Péter-rendezés? A történet majdnem ugyanarról szól: a hatalom macsóságáról, a nőről mint eszközről és a sok seggnyalóról, aki ehhez pénzért asszisztál.
Nem egy könnyen emészthető történet ez az új WSSZ-premier sem, annak ellenére, hogy aki ismeri a Rigoletto (Verdi opera) szüzséjét, annak nem fog nagy meglepetést okozni. (Dehogynem:)
Mint minden valamire való dráma, ez is bekapcsolható a jelenbe, mert mi másról is szól: mint a hatalom természetéről, amelyben ha nincs belső fék, akkor az ördög se tudja megállítani a királyt, aki kénye-kedve szerint bárkit leteper és bármit felzabál. És szól a hatalomhoz való dörgölőzés rossz természetéről is, a kígyónyelvű tanácsadókról, az intrikus udvaroncokról, akik a 3P szentháromságáért (pénz-pina-pozíció) bármit beáldoznak.
„Elég, nem tárgyalok értelmiségiekkel! … Inkább a nőkről beszélj!” Ez a legszebb mondat, ami egy diktátor a szájából elhangozhat
Valló rendezése puritán, csak a legfontosabb részletek érdeklik, mérnöki precizitással, hangsúlyos vonalakat húz meg. Szinte nincs is díszlet, a kamaraterem üres és sötét, egy trónra hajazó karfás székre, egy hosszú láncokon lógó lapra emlékszem, ami hol asztal, hol félemelet. Meg két nehéz kapura. De nincs hiányérzet, elég ennyi.
Egy komor, szürke-öltönyös világot mutatnak a jelmezek is, sok nyakkendőssel. Csak a nőkön látni színt, a naiva rózsaszín, az érett nő piros, a dörzsölt kocsmároslány fekete-fehér. Három nő, három királyi áldozat, három nagyon más szerepszemélyiség. Az üvegtoronyba zárt szűz (Sodró Eliza), aki várja a szerelmet, aztán megkapja, de nincs benne köszönet. Van az életszagban felnőtt kocsmároslány (Edvi Henrietta ), aki picit azért belezúg a behízelkedő álruhás Alfahímbe, de átlát rajta (ő jár a legjobban), fejét el nem veszti. És van a férjes asszony (Nagy Cili), aki a királyi félrelépéstől szabadságot remél, de csak egyéjszakás kaland lesz belőle is. Aztán még mélyebbre süllyed.
És akkor beszéljünk a férfiakról - mert igazából ez egy férfidráma, látszólag bármennyire a nőkről szól is
Kálmánchelyi Zoltánnak, ő első Ferenc, jól áll a bájgúnár kéjkirály bőre, a gerinctelen macskajancsi-szerep. Nem érzem benne azt az ellenállhatatlan (bocs) ágybacipelős férfierőt, de elhiszem neki a nőcsábászt, jó figurát alakít. Képes hátára venni ezt a púpos és fájdalmas előadást.
Jordán Tamás hamiskásan nevető, torz Bolondja igazi jutalomjáték (nekünk szombathelyi nézőknek is). Triboulet (az operaváltozatban Rigoletto) a hízelgés, az alázatos képmutatás hitvány mestere, aki ha kell, bárkibe könnyedén belemar. Jordán összetett karaktert hív életre (egyik legnagyobb tehetsége épp ebben van), akinek egyszerre látjuk a politikához dörgölőző intrikus féreg-arcát, és látjuk a nagypapás aranyos-gondoskodóét. Sajnáljuk, és undorodunk is attól a testileg-lelkileg torz, mégis nagyon esendő és emberi figurától, akit életre hív.
A jó rendezés egyik fő ismérve, hogy nem látunk benne át nem gondolt mellékszerepet sem.
Most is előttem van Endrődy Krisztián udvaronca, ahogy tördeli a kezét, ahogy, amikor találkozik a királlyal, mintha az ő háta is görbébb, púposabb lenne. Ez egy ilyen darab, és gyanítom, ha még egyszer beülnék rá, biztos lenne egy-egy újabb karakterformáló gesztus, amit Horváth Ákosnál, Vass Szilárdnál, Bajomi Nagy Györgynél vagy Orosz Róbertnél is felfedeznék.
Valló Péter érzékeny füllel értelmez
Hangsúlyokat pakol, ügyesen megtalálta Viktor Hugo „meséjében” azokat a pontokat, amikért érdemes ezt a százhetvenakárhány éves történetet újra leporolni. Jó a zene, mellbevágók a hangeffektusok (de inkább nem lövöm le).
A kezdő jelenet, az ajtóban, öltönyben kokózó politikus-ajtónállóval és a tánccal zseniális. Persze, lehetett volna aztán is még merészebben, maibban, harsányabban leásni, és görbébbre állítani a fájdalmas tükröket. A darab elbírná, a közönség viszont, félek tőle, nem. Épp eléggé fájdalmas lett ez így is.
Victor Hugo: A király mulat
- dráma egy részben -
A remek író általában a nép nyelvén szólt keserves, szívhez szóló történetekről. A király mulat című drámája egy erkölcstelen királyt mutat be. Korában nem engedték színpadra vinni, bemutatása nagy felháborodással járt. Verdi szövegkönyvének ez a történet az alapja, amely a Rigoletto címet viseli. Az nem is lenne baj, hogy az impozáns külsejű király nem tud ellenállni a női bájnak, viszont mikor már az udvari bolond is érintett lesz, ott kezdődik a bonyodalom. Álruhában hódít a király, ezt minden úr tudja, kivéve a naiv nőket. Küllemének és szövegének köszönhető, hogy a gyengébbik nem meghajol a lábai előtt, holott nem is tudják, kivel van dolguk. „Egy király, uraim” tudják az öregek „mindig annak örül, mit mástól elvehet.” Fogalmaz Cossé úr a drámában. A lánglelkű király Triboulet, a bolond lánya szívét is birtokolja, és még akkor sem akarja elhinni, hogy a király csak ámítja, mikor szemtanúja, hogy egy másik hölgynek bókol. Triboulet cselszövéssel akarja összetört lánya szívét kárpótolni, aminek konklúziója, hogy a harag és a bosszú rossz tanácsadó. A király megmenekül, viszont a szenvedélyes szerelem jelképeként az udvari bolond leánya feláldozza magát. Triboulet mit sem sejt, azt hiszi, hogy a tökéletes cselszövés megvalósul, de haldokló lánya utolsó esdekelő sóhaját hallja csak. Így a király továbbra is mulat, a bolond, aki eddig nevettetett, gyászol.
Szereplők:
Első Ferenc, francia király/Kálmánchelyi Zoltán
Triboulet, udvari mulattató/Jordán Tamás
Blanka, a lánya/Sodró Eliza
Bérarde-né, Blanka nevelőnője/Bálint Éva
Saint-Vallier gróf, összeesküvő/Trokán Péter
Saltabadil, bérgyilkos/Horváth Ákos
Maguelonne, a húga/Edvi Henrietta e. h.
Madame de Cossé, akire a király szemet vetett/Nagy Cili
Cossé úr/Bajomi Nagy György
Montmorency úr/Orosz Róbert
Pardaillan úr/Endrődy Krisztián
Clément Marot, udvari költő/Vass Szilárd
Két őr és Két hölgy a királyi palotában
Díszlettervező: Valló Péter
Zeneszerző: Melis László
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Duró Győző
Súgó: Kisely Máté
Ügyelő: Schmidt Róbert
Rendezőasszisztens: Juhász Ádám
Rendező: Valló Péter
Bemutató: 2015. április 30. 19 óra, Márkus Emília terem
