Presser Gábor Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista, énekes, a Vígszínház egykori zenei vezetője, a magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége 1948. május 27–én született.
Gimnazistaként az Omega nevű együttessel aratta első sikereit.
Megírta a „Gyöngyhajú lány”-t, amelyet a Scorpions is feldolgozott. 1971-ban alapította az LGT zenekart, lemezeket készített Londonban és Amerikában. Játszott Warren Haines-sal, Garth Hudson-nal... A zenekar 1992-ben tartott búcsúkoncertet a Nyugati pályaudvaron, majd „A fiúk a kocsmába mentek" címmel, újabb albumot jelentetett meg… Presser Gábor 1973-ban készítette el Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regényének zenés színpadi változatát, 1975-ben készült a Harmincéves vagyok, majd két évvel később a Jó estét nyár, jó estét szerem című zenés alkotás. 1982-ben mutatták be a balett-ihletésű Próbá-t, 1987-ben az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő Padlás című zenés mesét 1990-ben debütált a "Csak az jöjjön, aki bírja" című műve, s még 1988-ban a Szent István körút 14. című zenés darab.
Presser Gábor 1978 óta a Vígszínház zenei igazgatója. Zeneszerzőként egyengette Katona Klári, Zorán, Komár László, Révész Sándor, Kentaur, Hevesi Tamás, Gerendás Péter, zenei pályáját.
Többször dolgozott együtt Demjén Ferenccel, készített lemezt Zalatnai Saroltának, Kovács Katinak, Kern Andrásnak, Király Lindának. Szólóalbumot az instrumentális Electromantic után először 1994-ben jelentetett meg Csak dalok címmel. Ezt követte a Kis történetek, majd az Angyalok és emberek. Dalainak szövegét eleinte Adamis Anna, Később Sztevanovity Dusán írta, mára nagyrészt ezek is általa íródnak. 1977-ben Erkel-díjjal tüntették ki, 1990-ben lett érdemes művész, 1996-ban kapta meg a Huszka Jenő díjat, 1999-ben Arany zsiráf díjat, többször érdemelte ki az eMeRTon-díjat. 2003-ban Kossuth díjat kapott.