Program már van a vidéki lakásfelújításra, de hitel még nincs

Hiába indult el 2025 elejétől a program, annak kedvezményes hitelét még sehol sem lehet igényelni.

A maximum hatmilliós kölcsön felvételét várhatóan februárban teszik lehetővé a programhoz csatlakozó első pénzintézetek. A kistelepüléseken élő gyerekes családoknak azonban még a nagybankok közül sem mindegyik kínál majd ilyen hitelt - derül a Bank360.hu összeállításából.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Idén januártól lehet pályázni az új otthonfelújítási támogatásra. Jelenleg a gyermeket nevelők veheti igénybe a 3 milliós támogatást és 6 milliós kedvezményes hitelt 2887 kistelepülésen, de a kormány azt is vizsgálja, hogyan terjeszthetné ki ezt a lehetőséget a nyugdíjasokra is. A 2021-2022-es, akkor még országos első programhoz hasonlóan a vissza nem térítendő támogatás mértéke az igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb 3 millió forint, abból a munkadíj és anyagköltség 50-50 százalékos arányban számolható el a felújítási munkálatok széles körénél.

Azok a kistelepülésen élő családok, amelyek az első programban már részt vettek, ám akkor nem merítették ki a teljes 3 millió forintos visszatérítési keretet, most ismét pályázhatnak, ám a kincstártól már csak a maradék támogatást kaphatják meg.

Ha nincs önerő, van hitel

A legtöbb érintett gyerekes családnak aligha van 6 millió forintja lakásfelújításra, a kincstár pedig csak utólag fizet. Ezért a program részeként ők egy kedvezményes hitelkonstrukcióból finanszírozhatják az anyagköltséget és a munkálatokat. Ez az első otthonfelújítási programban is így volt, de akkor a kamat fix 3 százalék volt, ezzel szemben most az állami kamattámogatás lesz 3 százalékpontos, és az igénylőknek az e feletti kamatot kell megfizetniük.

A jogszabály maximalizálja a banki hitel ügyleti kamatát, amit az államkötvényhozamokhoz köt. Az ügyleti kamat az 5 éves állampapírhozam 110 százaléka + 1 százalékpont lehet, a kamattámogatás 10 évre jár, és fixen 3 százalékpont, ennek következtében az ügyfél által fizetendő kamat februártól 4,66 százalékos lesz. Januárban még 4,61 százalékos kamattal is fel lehetne venni a hitelt elméletben, csakhogy egyelőre egy bank sem kínálja ezt a kedvezményes kölcsönt, hiába él már a program az év elejétől.

Nem kapkodnak érte a bankok

A Bank360.hu által megkérdezett hitelintézetek közül az UniCredit és a Magnet Bank azt válaszolta, hogy náluk nem érhető el ez a kölcsön, a CIB Bank pedig szabad felhasználású, piaci kamatozású hitelt ajánl az ügyfeleinek lakásfelújítási célokra. (Természetesen személyi kölcsön vagy szabad felhasználású jelzáloghitel a többi banknál is elérhető.)

A válaszoló bankok közül az OTP, a K&H és az Erste jelezte csak, hogy nyújtani szeretné ezt a kedvezményes hitelt az ügyfeleinek. Az OTP-nél február 1-től indul a hitelprogram, amely iránt van már érdeklődés, de egyelőre nem kiugró. A bank felhívja a figyelmet arra, hogy a hitel ügyleti kamata az első és a második évben is változik, ezt követően viszont ötéves kamatperiódusra áll majd át, vagyis az ügyfelek törlesztőrészlete jövőre és 2027-ben is emelkedhet vagy csökkenhet.

A Bank360-nak adott válasza szerint a K&H rövidesen előáll ezzel a hitellel, de a honlapján és a hivatalos hirdetményei között még nem lehet megtalálni az otthonfelújítási támogatáshoz kapcsolódó kölcsönt. Azt viszont a banknál már kiszámolták a hamarosan meghirdetendő konstrukciójukról, hogy 6 millió forint összegű kölcsön esetén, 120 hónapos futamidővel (ami egyenlő a törlesztőrészletek számával), a teljes futamidő alatt 4,66 százalékos kamatláb mellett a kezdeti havi törlesztőrészlet 62 647 forint lesz. 2026 júniusában 3 millió forint otthonfelújítási támogatásból történő díjmentes előtörlesztés esetén 2026 júliustól a havi törlesztőrészlet 27 245 forintra csökken a példaszámítás szerint.

A K&H-nál is tapasztalnak érdeklődést a hitel iránt, ahogy az Ersténél is. Az Erste február 10-től adja majd ezt a hitelt. A vidéki otthonfelújítási kölcsön összege náluk minimum 4 millió, maximum 6 millió forint lehet, a futamidő 5-10 év. Van másik program is vidékre, de a fővárosra is A vidéki otthonfelújítási programnál kedvezőbbek a feltételei az uniós forrásból finanszírozott energetikai otthonfelújítási programnak. Ebben 1 millió forintos önrész mellett 6 milliót igényelhet az ügyfél egy legalább 7 milliós beruházásra, amelyből 3 millió forint lehet a támogatás és 3 millió forint a nulla százalékos hitel.

Ezt a támogatást viszont csak meghatározott energetikai felújításokra lehet felhasználni. A Bank360.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a programnak január 20-tól kedvezőbbé váltak a feltételei: már a 2007. január 1. előtt használatbavételi engedélyt kapott, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házakra lehet igényelni, míg korábban csak a 1991 előtt épültekre lehetett. A felújítással igazoltan legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. Ezt a hitelt csak az MFB Pont Pluszokon lehet igényelni, amelyek az OTP, az MBH és a Gránit Bank hálózatában találhatók.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság