A város örök koncerthelyszíne pörgős rockdal lett.
Végre valaki megénekelte Szombathely több évtizedes koncert bástyáját a Végállomást.
A szintén helyi Red Rockets a dalt 2017 januárjában jelentette meg Hajt a vér című kislemez bónuszaként. A felvételt az Ecseri Vasmű Studióban rögzítették, hangmérnök Weisz László volt.
A klipet Kiss Márton rendezte és vágta. A felvételek a zenekar 5 éves jubileumi koncertjén készültek természetesen a Végállóban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!