Alig takarítottunk meg pár szerencsétlen forintocskát fél év alatt! S ez egyszerűen gyalázat, nincs rá találóbb szó egyáltalán. Pironkodunk is szinte mind egy szálig, s a legszívesebben letagadnánk, hogy milyen gyengék vagyunk, hogy milyen gyatrán teljesített a ház, de a faliújságon lógó hirdetmények számait nem hazudtolhatjuk meg.
Azok pedig feketén-fehéren arról tanúskodnak, hogy a szemétdíjból mintegy 76 ezer, a víz -és csatornadíjból pedig 110 ezer forintot sikerült megspórolnunk hat hónap alatt. Nekünk, akik nem vagyunk kispályás versenyzők, hiszen egy 48 lakásos társasházzal vetettük bele magunkat a nagy rezsicsökkentési küzdelembe! Hát miféle szánni való eredményecske ez? Hát hogyan számolunk el ezzel a silány teljesítménnyel legalább önmagunk előtt? Egyáltalán mihez kezdhetünk ezzel a néhány nyomorult forinttal?
A válaszokról még fogalmunk sincs, egyelőre csak törjük a fejünket, és szégyenkezünk. Néhányan közülünk persze megpróbálják valamennyire tompítani a traumát, s azzal hozakodnak elő, hogy a társasházak többsége ugyanolyan kiábrándítóan szerepelt, mint mi. Ezzel az ócska érveléssel azonban nem vigasztalhatjuk magunkat még egy pillanatig sem. Nem érdekelhet bennünket más tehetetlensége, nem takarózhatunk más sikertelenségével, mi csak önmagunkkal foglalkozhatunk, s egyedül kell kikecmeregnünk a kátyúból.
Sürgősen meg kell tehát emberelnünk magunkat, hogy vigyük valamire a rezsiküzdelemben, hogy a ház lakói megint bizakodhassanak egy kicsit. Mert a verseny meghirdetése után jó néhányan azt gondoltuk, hogy hamarosan nekünk is könnyebb, puhább lesz a létezés, hogy a ház rezsijének csökkenésével mi magunk is érezhetően kevesebb közös költséget fizetünk majd.
Sokan azonnal osztani-szorozni kezdtek, s azt latolgatták, hogy mire fordítsák megmaradó pénzecskéjüket, de mintha még a legelszántabb embergyűlölők, és az egymással örök haragot tartó szomszédok is megenyhültek volna egy kicsit a reményteljes hetekben. Nemsokára azonban visszamagyarosodtak megint, mert kiderült, hogy a legtöbbjük nemhogy kevesebb, de egyenesen több közös költséget fizet, mint annak előtte.
Az emberek csalódott ábrázattal járnak-kelnek azóta is, a faliújságra kifüggesztett rezsihirdetményekre pedig rá se akarnak nézni. Mintha nem is lennének. Valamit tehát nagyon elrontottunk, de azt még csak találgatjuk, hogy hol hibáztunk. Azt a világért sem ismerjük el, hogy csak ennyi telik tőlünk, arra gyanakszunk inkább, hogy eleve elbizakodottan, nagy mellénnyel vetettük magunkat a küzdelembe. De nem hagyjuk annyiban a dolgot! Kivágjuk a rezet hamarosan!
