Péntek este Verdi és Schubert tette tiszteletét a Bartók Teremben.
Péntek este romantikus estre invitált bennünket Petró János, a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. Az est első felében Verdi: Quattro pezzi sacri - Négy szent énekét hallhattuk, amelyben közreműködött az 1986-ban (akkor még Állami Énekkar néven) alakult kórus. Ennek lehengerlő ereje volt a nézőtéren, a kórus hangereje már-már kinőtte a termet.
Szent énekek a Nemzeti Énekkarral
Garai Antal Atom
Az előadás második részében Schubert “Befejezetlen” szimfóniáját adták elő a szimfonikusok Petró János vezényletével. A karmester Szombathelyen debütált 1962-ben és tavaly Vas megye Év emberének választották, emellett még Életmű díjat is kapott két évvel ezelőtt a várostól.
Petró János vezényel
Garai Antal Atom
Schubert befejezetlen szimfóniája méltó befejezése volt az estnek, részt vettünk mi is egy kicsit az utazásban, lehunyt szemmel hallgatva az előadást teljesen máshol érzi magát az ember. Mindenféle reklám nélkül: szívesen ajánljuk a székben ülős gondolati kirándulást olvasóinknak is.
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Garai Antal Atom
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Mire nem jó a Facebook?! A Rum Kastélyban élő fiú, Szendrő Attila legnagyobb álma látszik beteljesülni.