Már tavaly júliusban írtunk róla, hogy az osztrák oldalon majdnem készen van a B61-es jelzésű út, aminek az a feladata, hogy az S31-est, és ezzel az A2-es autópályát összekösse a magyar határral a kőszegi határátkelőnél.
Közben elkezdődött az út folytatásának előkészítése, a tereprendezés a magyar oldalon is, idén januárban már látszott
Már a magyar oldalon is (majdnem) dolgoznak az S31 és a 87-es út összeköttetésén 2019. January 14. 07:35 , hogy tényleg lesz valami az útból a magyar oldalon is.
Egy hónappal ezelőtt aztán letették a magyar oldalon is az út alapkövét
Letették a magyar 87-est és az osztrák S31-t összekötő, Kőszeget elkerülő út alapkövét 2019. June 28. 15:31 , a tervek szerint a magyar szakasz 2021 júliusára készül el.
Az új út hossza a magyar oldalon 825 méter, a teljes hossza a magyar és az osztrák oldalon együtt 1,8 km. A magyar oldalon 200 méteren a meglévő 87-es főutat újítják fel, 625 méteren új nyomvonalon halad.
Az osztrákok végeztek a munkával
Most pedig bejelentették, hogy Ausztriában elkészült az S31-es gyorsforgalmi út Rőtfalvát/Rattersdorfot az országhatárral összekötő szakasza. Az ORF osztrák közszolgálató televízió tudósítása szerint Heinrich Dorner (SPÖ) tartományi tanácsos azt mondta,
még csak néhány hete volt, hogy Magyarországon az alapkőletételnél jártunk. Sikerült megegyezni a magyar féllel, hogy a magyar útszakasz is csatlakozzon rá a burgenlandi gyorsforgalmi útra, így megszűnhet majd a jelenlegi hézag.
Burgenlandi oldalon abban reménykednek, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével új cégek, üzemek választják telephelyüknek a környéket, és az sem mellékes, hogy az új út elkerüli a településeket.
Magyar oldalon is nagy a jelentősége, hiszen az új, jelenleg építés alatt álló magyar szakasz elkerüli Kőszeget, a város után új nyomvonalon halad a határig, elkerülve a jelenlegi kőszegi határátkelőt is. Kialakítanak egy ellenőrző helyet, amely a határon áthaladni szándékozó járművek ideiglenes, alkalmankénti ellenőrzésére, visszafordítására is alkalmas.