Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Sárvár köszöni szépen, jól van, és most is beruházásokat tervez

Miközben Szombathelyen a helyi járatok is veszélyben vannak, Sárvár az idén 1,3 milliárd forintból fejleszt.

Sárvár 1,3 milliárd forintot fordít idén beruházásokra, felújításokra - írja posztjában a Sárvár lendületben Facebook-oldal. Hozzáteszik, a város idei költségvetése is lehetőséget biztosít a megkezdett fejlesztések befejezésére, új beruházások indítására, felújításokra.

Azt is felsorolják, mint tervez az önkormányzat ebből a pénzből:

  • Befejezik a Cseperedő bölcsőde bővítését és a Sárvár Arénát, amelyben elkészül a tekepálya. Megújul a Sárvári Vármelléki Óvoda Szatmár utcai telephelyén a konyhaépületrész.
  • Befejeződik az IGESZ irodák kialakítása, új irodába költözhet a sárvári TDM.
  • Az önkormányzati intézmények tárgyi és informatikai eszközökkel bővülhetnek.
  • Elkészül a Csónakázótónál a kerékpárút, a futópálya, az új játszótér és térfigyelő kamerarendszer, új utcabútorok kerülnek a területre.
  • Új parkolók épülnek a szakorvosi rendelő előtt, bővül a közvilágítás a Hegyközségben és a belvárosban.
  • Kiépül a szennyvízelvezetés az Almáskerti utcában és az északi iparterületen, megújul az Eperjes utca burkolata.
  • Iparterület kialakításával, barnamezős ipari területek rehabilitációjával újabb fejlesztéseket készít elő a város.
  • Folytatódnak az út- és járdafelújítások, az ivóvízhálózat felújítása, új gyalogosátkelőhely létesül a Sársziget utcában a Kertekalja utca csatlakozásánál.
  • Úgy tűnik, Sárvárt nem sújtja annyira a járvány okozta gazdasági visszaesés mint Szombathelyt Ha nem segít az állam, megállhatnak a buszjáratok, nem lesznek kulturális- és sportrendezvények Szombathelyen February 11. 07:19 , ahol 3,5 milliárd forintos hiányt tartalmaz költségvetés, A megyeszékhely városvezetése többször is hangoztatta Szombathely polgármestere drámai képet festett a város pénzügyi helyzetéről videójában February 09. 19:37 , hogy kormányzati kompenzáció nélkül baj lesz. A tervezet szerint nem tudják fizetni a helyi járatos buszközlekedést, nem lesznek kulturális rendezvények, és szinte minden területtől pénzt vonnak el.

    Szombathely pénzügyi okait a járvány okozta gazdasági visszaesés és a kormányzati intézkedések együtt okozták. Utóbbiaknál hangsúlyos a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának 50 százalékos elengedése.

    A sárvári önkormányzat bevételeinek mintegy fele szintén az iparűzési adóból folyik be. Mivel az idei költségvetést még ott sem alkották meg, a tavalyi adatokra kell alapoznunk.

    Sárvárnak tavaly összesen 3,2 milliárd forint volt a bevétele, ebből 1,6 milliárd érkezett az iparűzési adóból.

    A Sárvár Arma, az új kulturális és sportközpont
    MTI/Varga György

    Azt nem tudjuk, az idén mennyivel csökken a gazdasági visszaesés miatti adóbevétele a városnak, de a kkv-k adójának 50 százalékos elvonása nem érinti Sárvárt. A 25 ezer lélekszámúnál kisebb településeknél ugyanis a kormány automatikusan kompenzálja Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül January 16. 07:04 a kiesést.

    A sárvári fürdő
    Mészáros Zsolt

    De az önkormányzat biztosan tisztában van a jelenlegi adatokkal, és azok tudatában tervezték meg az idei fejlesztéseket. Egyébként tavaly közel 600 milliót fordított az önkormányzat saját zsebből beruházásokra.

    Úgyhogy Sárvár köszön szépen, jól van a gazdasági visszaesés és a kormányzati elvonások ellenére is.

    ❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
    Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
    Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
    Köszönjük nektek! ❤️

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság

    Tovább az oldalra