Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Március végén dőlhet el az idei Savaria Karnevál sorsa

Nem mondtak le teljesen róla. Vannak tervek arra az esetre, ha kap támogatást a kormánytól Szombathely és a járványügyi intézkedések is engedik a nagyrendezvényeket.

Ahogy arról már lapunk is többször beszámolt, Nemény András: Ha nincs kormánytámogatás, az idén sem lesz Savaria Karnevál - és ez a kisebb baj January 22. 09:46 jelenleg nem kecsegtet túl sok jóval az önkormányzat Szombathely legnagyobb rendezvényével kapcsolatban. Lapunk megkeresésére Grünwald Stefánia, Savaria Turizmus Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, hogy bár a város költségvetésében a karneváli soron nulla forint szerepel, még nem mondtak le teljesen az idei Savaria Karneválról.

„Egyrészt egyelőre türelmesen várjuk, hogy kap-e a város kormányzati támogatást vagy sem. Másrészt ott vannak a biztonsági kérdések, melyek majd valószínűleg eldöntik, hogy lehet-e nagyrendezvényeket tartani a nyáron vagy sem. Ha lehet, akkor megpróbálunk egy csökkentett verziót összehozni” – árulta el.

Mészáros D. Zsolt

Jelenleg nagyon sok a bizonytalanság minden rendezvénnyel kapcsolatosan, és a járvány harmadik hulláma idején érthető, hogy a fesztivál megrendezése egyelőre nem a legégetőbb kérdés a város számára. Így várhatóan csak később születik döntés a karnevál sorsáról.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra