Itt a bizonyíték, hogy közeledik a Savaria Karnevál - Épül az Öreg Város vására

És szép lassan a belváros karneváli területté változik.

Hétfőn kora reggel megjelentek a munkások a szombathelyi Fő téren, jöttek a szétszerelt elárusító pavilonokat szállító teherautók.

Épül az Öreg Város vására
Szilágyi József (telefonos fotó)

Megjelentek a színpadépítők is, hiszen itt lesz a karnevál legnagyobb koncerthelyszíne, a Fórum színpad.

Épül az Öreg Város vására
Szilágyi József (telefonos fotó)

Mire ez a cikk megjelenik, a deszkák pavilonalakot öltenek, formálódnak a vásár utcái is, és egyre több a bizonyíték arra, hogy az idén is lesz Savaria Karnevál.

Épül az Öreg Város vására
Szilágyi József (telefonos fotó)

Amit azért kell hangsúlyozni, mert két éven át, 2020-ban és 2021-ben nem volt, tavaly már igen, kicsit visszafogottabban. Az idén egyszerre lesz látható a bővítés és a takarékosság, hiszen a Borok utcája végén most sem lesz színpad, de lesznek új programok és helyszínek, ahogyan erről a programokat bejelentő sajtótájékoztató kapcsán is írtunk Falcósokkal és megújított felvonulással jön a 2023-as Savaria Karnevál 2023. August 15. 17:22 .

Épül az Öreg Város vására
Szilágyi József (telefonos fotó)

Az indulásig még hármat kell aludni, aztán a végéig hármat nem. Ahogyan ez szokás itt, a belvárosban.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2001