2018-hoz képest egymilliárd forinttal többet, 5,5 milliárd forintot adott a kormány a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTKK) tavalyi működésére – írja a szervezet közhasznúsági jelentésére hivatkozva a Népszava.
A KKETTKK (könnyen megjegyezhető rövidítés - a szerk.) éves bevétele, főleg belépőkből, 758 millió forint.
Ennyiből valóban nehezen lehetne fenntartani az alapítványhoz tartozó következő intézményeket:
De nemcsak ezek kerülnek sokba, hanem maga a vezető is.
A szervezet főigazgatója, Schmidt Mária tavaly kevesebbet (64 millió forint) keresett, mint korábban (97 millió), de a havi 5,3 millió forint azért nem aprópénz, különösen ha hozzátesszük, hogy Áder János államfő hivatalosan 3 milliót keres, míg Orbán Viktornak össze kell húznia magát, hogy kijöjjön a havi 1,5 millió fixből.
Korábban még nem, tavaly viszont már kapnak fizetést a kuratóriumi tagok. Így 11 millió forint jutott a Szájer József fideszes EP-képviselőt, Martonyi János ex-külügyminisztert és Lánczi Andrást, a Corvinus Egyetem rektorát, a kormányközeli Századvég Alapítvány elnökét is soraiban tudó hattagú testületnek.
Az alapítvány emellett számtalan olyan százmilliós-milliárdos állami támogatású projektet is futtat, amely éveken keresztül munkát ad majd a szervezetnek.
A KKETTKK bonyolította az 1956-os forradalom – négy évre széttagolt – emlékévéhez kapcsolódó rendezvényeket és pályázatokat, de ilyen az első világháborús évfordulóról és a rendszerváltásról szóló programsorozat is.
Ehhez képest mindössze 60 millió forint jutott a Terror Háza Múzeum felújítására.
2020-ben is akad bőven tennivalója az alapítványnak.
Idén van a rendszerváltás 30. évfordulója, ezen kívül ott van a Puskás Múzeum kialakítása és Trianoni békediktátum 100. évfordulója.
A dokumentum szerint a Terror Háza ismét háttérbe szorul, de előbb-utóbb az is sorra kerül.
"Jelen terhelés mellett sajnos nincsen műszaki, kreatív és történészszakmai tervezői erőforrásunk a Terror Háza Múzeum szükséges műszaki, kiállítástechnológiai és tartalmi megújítására, de bízom bízom benne, hogy a fenti feladatok elvégzését követően végre nekiláthatunk ennek a feladatnak is."