Beck Zoli elvont művészlélek, Czutor Zoli inkább racionális, Varga Bence meg naiv fiatal, akinek a legfontosabb a csajozás. Legalábbis ez jött le a bő egyórás beszélgetésből. Persze, kérdés, hogy mennyire volt ez a viselkedés spontán, vagy talán mennyire akarták úgy mutatni magukat, ahogyan azt elvárták tőlük.
A saját imidzs hamissága
És, hogy ez miért is jutott az eszembe? Hát, mert a saját imidzsre való rájátszás, az abból eredő hamisság az egyik központi témája volt a koraesti beszélgetésnek. Amit a Magyar Dal Napja programsorozat részeként tartottak meg a Savaria Mozi nagytermében szombaton.
A nagyterem ebben az esetben tényleg nagynak tűnt, olyan ötvenen várták a kezdést, többségében tinilányok, hiába, a meghirdetett nevek vonzóak számukra. Az alapelgondolás az volt, hogy megnézzék, milyen a szöveg és a zene viszonya a mai magyar könnyűzenében, hogyan is készülnek a dalok, és minderről hogyan vallanak az alkotók.
Persze, itt is megjelent a sokszereplős beszélgetések hátránya. Kevés témára térhettek ki, gyorsan szaladt az idő, és a beszélgetés irányítójának, Barták Balázsnak, a SEK oktatójának vigyáznia kellett az egyensúlyokra is. Ami nem is volt egyszerű, hogy a két Zoli régóta ismeri egymást, el is vitték a lényeget. Ami, persze, nem baj, hiszen ők már régóta jelen vannak az undergroundban, és eddigi munkásságuk alapján szakavatottnak számítanak.
Egy jó sor kell
A beszélgetés elején megjelent a teremben Presser Gábor is, leült az egyik szélső helyre, csendben figyelt, arcán nem nagyon lehetett látni, hogy egyetért-e az elhangzottakkal, aztán a vége előtt olyan negyedórával csendben távozott is.
És akkor a beszélgetésről. Az elején azt igyekeztek tisztázni, hogy a magyar könnyűzenében alá van-e rendelve a szöveg a zenének. Barták példaként említette, hogy az operában eléggé bugyuta szövegek vannak, mert ott a zene a lényeg. Czutor gyorsan helyre is tette a dolgot, az undergroundban, főleg a régebbi időkben a szöveg volt a lényeg. Annyira, hogy sokszor alig volt zene alatta. Kínos volt a távolság a zene és a szöveg minőségében. A popzenében meg pont fordítva, ott a zenére, a hangszerelésre rakják a hangsúlyt, a szöveg nem igazán lényeges.
Beck Zoli szerint viszont ha csak a szöveg a lényeg, akkor az vers és nem dal. Egy irodalmárt idézett: ha egy versben van egy rossz sor, akkor az egész rossz. De ha egy dalban van egy jó sor, akkor az egész jó. A Tankcsapda erre épít, minden dalukban van egy jó sor, a többi töltelék, de az a sor elviszi az egészet. És őt sokszor kritizálták már, mert ezt az egy jó sort a dal végére teszi, pedig így vannak, akik meg sem hallgatják az egészet.
Világítótornyok és kis házak
Czutor viszont addig neki sem áll, amíg az elejére nincs egy jó sor. Igaz, ő inkább zeneszerzőnek tartja magát, mint szövegírónak. A Nyers zenekarnak voltak szakaszai. Az elején teljesen idióta szövegeik voltak, aztán jött a tanítós korszak, végül az érzelmekről szóló szövegek. És az érzelmekről lehet igazán jókat írni.
Jött a kérdés, hogy az alkotók valóban akarnak-e közölni valamit, és ehhez a dalt használják eszközként. Beck Zoli kijelentette, a dal maga a cél. Mert a dal épít magának egy világot, a hallgató meg eldönti, akar-e ebben a világban élni. Ha igen, akkor azt mondja, ez egy tuti szám, ha nem, akkor meg, hogy tök ciki.
Beck szerint kétféle dal van. Vannak a világítótorony dalok, amik között nincs semmi, ezek a slágerek. És vannak, amik kis házakat építenek, aki akar, benézhet az ablakon, akár be is költözhet. Ő ebben a második csoportba sorolja magát. Aztán hozzátette: „a csajom utálja, hogy máshol lakom, pedig egy szobában vagyunk.”
A tinilányokra kell hajtani
Czutor kicsit megsimogatta Beck Zoli lelkét, azt mondta, ha csak ezt a gondolatsort hallotta volna tőle, akkor is tudná, hogy jó szövegíró. Szerinte azok a dalok jók, amik képeket fejeznek ki. Nem véletlen, hogy az ikonikus szövegírók a képzőművészetben is tehetségesek. Mondott is néhány példát: John Lennon képeiből a mai napig rendeznek kiállításokat. De Lovasi András rajzszakos volt, Kiss Tibi (Quimby) képzőművészetibe járt.
Felmerült a kérdés, hogy a szövegírók egy adott közönségnek írnak-e. Varga Bence megfogalmazta a dolgot: ők a tinilányokra hajtanak, és ő nem is tud rajzolni. De a lényeg a saját világ, a saját közeg. Amiben jól érzik magukat, persze, aki színpadra áll, az kénytelen kompromisszumokat kötni. És ha valakit érdekel, amit csinálnak, az már jó dolog.
Kicsit vitatkoztak is Czutorral, aki szerint nem jó, ha valaki azzal áll fel a színpadra, hogy milyen jóképű vagyok. De elismerte, hogy mindenki a tinilányok kedvéért kezdi el ezt az egészet, aki ezt tagadja, az hazudik.
Wolf Katinak, rutinból
Barták arrafelé terelte a szót, nem kényelmesedik-e el idővel egy zenekar. Mert zajlanak a turnék, jönnek a lemezek, van közönség. Czutor azt mondta, ha igen, akkor az iparosmunka. Nézzük meg a tehetségkutatók nyerteseit, mára már jó sok van belőlük. Az ő lemezeiket, dalaikat abszolút rutinos emberek csinálják, nem is születtek kimagasló dolgok, és sztároknak kikiáltott énekesek el is tűntek. Az maradt meg közülük, aki kialakította a saját világát.
Rutinból lehet reklámszövegeket, reklámzenéket írni, vagy dalokat Wolf Katinak, de ha az ember saját magának dolgozik, akkor az a lényeg, hogy minél többet ad magából.
Beck Zoli azt feszegette, hogy egy idő után mindenkinek kialakul a saját hangja. Amiről megismerik, és ami őt jelenti. De ott van a gáz, amikor valaki már tudatosan törekszik arra, hogy ezen a saját hangon szólaljon meg. Mert – bármilyen paradoxon – a kikényszerített saját hangjában eltűnik a valódi saját hangja. És ez igazi válsághelyzetet jelent.
A szar dalok is működnek
Czutor ezt egyszerűen megfogalmazta: csak akkor kell valamit csinálni, ha az embernek az eszébe jut valami. Nem lehet sokáig saját magát játszania az emberek. Nem véletlen, hogy a filmrendezők egyre többször keresnek amatőr szereplőket. Mert a színészek tele vannak manírral, meg akarnak felelni a róluk kialakított képnek.
Jött egy régóta ismételgetett kérdés, mi a könnyűzene státusza. Czutor szerint ez olyan, mint a szegedi és bajai halászlé közti vita. Folytatják, pedig nincs értelme. A könnyű műfajokon belül sok kategóriát kialakítottak már, és mindenki görcsösen akar valahová tartozni. Pedig nem lehet szándékosan igényest vagy igénytelent alkotni.
De a szar dalok is működnek, ő nem érti mitől, de így van. És ha valaki nagyon intelligenst akar alkotni, az gyorsan félresikerül. Az igénytelenségnek is megvan a maga piaca, ő a metállzenét hozta fel, amire a vasesztergályosok csápolnak.
Vannak-e igazodási pontok? – jött a kérdés. Hiszen Magyarországon hatalmas dalszövegkincs alakult ki, sok a jó alkotó. Varga Bence szerint persze, Lovasi mondta egyszer, hogy mindenki Bereményi Géza akar lenni. Lovasi is az akart, de nem sikerült neki, így lett belőle Lovasi. És így lett jó.
Feltalálni az A-moll7 akkordot
Czutor régebben epigonnak gondolta magát. Ha iskolában tanulja ezt, akkor biztos, hogy nem működik. Felhozta a kőbányai zeneiskolát, ami valóban magas színvonalon oktat, de egy ismerőse egy év után otthagyta. Mert azt sulykolták bele, hogy már mindent kitalált valaki. És biztatta a kezdőket: tessék nyugodtan rosszul utánozni.
Beck Zoli kijelentette, a rockzene a boldog tudatlanok földje, mindenki újra és újra feltalálja az A-moll7 akkordot. A könnyűzenében van egy eredetiségkultusz, elvárják, hogy mindenki szembe menjen a világgal. Pedig szerinte inkább folytonosság van, az elődöket nem megtagadni kell, hanem viszonyban kell lenni velük. Hiszen mindenkinek más attitűdjei vannak, az alkotásban kitudja, milyen régi hatások befolyásolják. A lényeg, hogy ezeket mered-e reflektálatlanul hagyni, vagy hagyod magad befolyásolni. Ha nem, akkor ebből születnek a szar dalok.
Az utolsó kérdésre Czutor Zoli válaszolt, mi tekinthető jó dalszövegnek. - Ami nekem tetszik, ami hatással van rám – szólt a válasz. És a többiek rábólintottak.