Ezt azért mondom, mert sokkal üdvösebb közhelynek érzem, mint a lovasnép- et. Semmi bajom a lóval, de lássuk be, hosszú távon mégsem gondolható az ország ellovasítása. Viszont a dal, hála a gondos nagyszülőknek (Kodály, Bartók, Zerkula, Deep Forest, Cseh Tamás, Deák Bill, és Tokodi Ilona, vannak páran…) még mindig vállalható zene esztétikai szinten van, mindegy, hogy óvoda, vagy Műpa.
Igen, mi muzikális nemzet vagyunk, ezt a világ tudja rólunk, mi azért nem sokat törődünk vele. Szoktak elégedettek lenni, és boldogok, hogy van három zongoristánk is (Ránky, Kocsis, Schiffer), akikért a világ megnyalná a seggünk, ha odaadnánk?! Nem, csak azt tudjátok, amit a tévé mutat, amiben a Havasi-féle csillogó csávók nyomják a showt, magas művészet címén.
Na ja, ahol az első három zongoristánk benne van a világ Top 10-ében, oda belefér az elektro proliknak egy kis havasi gyopár, stúdióvilágításban. Ez olyan, mint a Mága effektus. Gondolom, sokan azt hiszik, hogy ő a legjobb hegedűsünk. Óriásplakátban király. Vagy Edvin Marton. Írásban nem lehet annyira öblösen kacagni, de nincs gáz, mert Keller András a Keller Quartettből négyszer volt Olaszországban az év hegedűse. Márpedig a digók is szeretik a zenét. De most a dalról van szó. Illetve egész másról is, ami még a dalnál is fontosabb lehet.
Szúrjunk a szívébe, a közepébe. A dal a lélek azon formája, amit az ősi költészetet művelő varázslók hamar megteremtettek maguknak. A dallam lehet régebbi a beszédnél is, ha abban ritmust, hangmagasságot, szünetet érzékelünk. Bár az anyanyelvben lélegzik igazán, de a közös gyökér miatt minden nép alapvetően érzi a dal jelentését. Nem kell kubainak lenni ahhoz, hogy megértsd, milyen jó érzés egy üveg borral, és egy lánnyal sétálni a tengerpart homokjában, lambada…
Ez azért fontos, mert alig találni ebben a hazában bármiféle közös pontot, ami összehoz, és nem szétválaszt minket. Mindegy, miért, Trianon, vagy a feleségem-férjem az oka annak, hogy nem tudjuk közösen és szépen megülni ünnepeinket, mert a történelem nevű csatornán keresztül mindig is teleszarta a politika. Okt.23, Márc 15. ma már arról szól, hogy semmi sem volt egyértelmű? Széchenyi vagy Kossuth? Nagy Imre vagy Kádár? Karácsonykor amiatt szorongunk, hogy a mai napon se bírjuk jobban szeretni egymást.
Amikor először beszélt nekem Presser Gábor a Magyar Dal Napjáról, alapvetően is tetszett az ötlete, de akkor még nem gondoltam arra, hogy ebből a zenén túl is kinőhet valami. Egy közösségi ünnepléses forma, aminek nem volt előzménye, ha a fonóházakat nem tekintjük annak, meg a fürdőszoba tükre előtt éneklők ezreit. Amiben nem számít, hogy népzenész, vagy blues zenész vagy, lehetsz pop meg hiphop, fellép egymás után Ákos, és Czutor Zoli, Vikidál, Bródy János, Eddára jön Rúzsa Magdi.
Hihetetlen, de megtört a kulturális harc paradigmája, nem számít a politikai oldal. Jó lenne, ha ez tudatos lenne minden fellépőben is, mert csak akkor van értelme közösen ünnepelni. Ha ezt Fluor Tomi is akarja, meg a Kis Tibi is. A nézőtér előtti tömeget meg nem jelszavak, hanem ritmusok, és dallamok fogják színes szőttessé összekeverni. Mindig büszke vagyok a cigányainkra, mert az ilyen napokon rendesen odateszik magukat. Nem véletlen, a magyar dal mesterfokú őrizőiről van szó, akik nem halnak meg asztalnál sem.
A Critical Mass bejelentette, hogy miután sikeres volt az éveken keresztül húzódó demonstrációja Budapest biciklis közlekedéséért, nem tüntet tovább. Hihetetlen eredmény. Kb olyan, mint amikor a szocdemek kiharcolták az általános választójogot. (Miért ez jutott eszembe? Ja, mert, az mondta valamelyik nagyfejű a kormányban, hogy általános választójog a történelmi alkotmányunkból következik. Hajjaj, legalább történelmi gyorstalpalót rendezhetnének a jobboldalnak.) A magyar demokrácia civil kezdeményezéseiben ritkaság, mert sikeres lett, kidolgozva egy érdekes módszert, a szelíd erőszakot, amivel a politikusok, és a városlakók feje is befolyásolható.
A Magyar Dal Napja meg arra jó, különösen a baloldalnak, hogy ő is használhassa a magyar jelzőt, mert elviselhetetlen, hogy mindig stuszi vadászkalapot viselő KDNP-sek, vagy őszinte rockot játszó szélsőjobbosok használják kötőszó helyett. Nehezen törődünk bele, hogy az István a királyt a Szörényi a Bródyval írta. Ige, azt hiszem, hogy pillanatnyilag nincs olyan közös ünnepünk, amire ennyire nyugodtan, élményekre várakozva készülhetünk. Mert a melletted álló is ugyanolyan magyar, mint Te. Közös pont bennetek a zene. Volt már ország, ahol a zene békítette ki a politikai ellentéteket. Igaz, felkarolta az ügyet egy dalos fickó: Bob Marley. Miért, ha a Jamaicaiaknak sikerült?
Bakács TiborTartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
