Csütörtökön délután a szombathelyi Szentháromság szobor tőszomszédságában tartott zenekari kitelepülést és sajtótájékoztatót a Savaria Szimfonikus Zenekar. Az esemény egyszerre volt az új igazgató bemutatása, az idei évad búcsúztatója és az új évad beharangozója. S bár egy elég komoly változás történt a zenekar életében, a váltás mégsem tűnik radikálisnak. Kiss Barna két ciklus után távozik az igazgatói székből, és a helyét Popa Gergely veszi át.
A verőfényes napsütésben megtartott eseményt a zene foglalta keretbe, egy klasszikus és egy kortárs darab is felcsendült, mutatva a szombathelyi szimfonikusok sokoldalúságát. Nem véletlen tehát, hogy a következő öt évben is a nemzeti minősítésű zenekarok közé tartoznak, ezzel pedig még mindig tagjai annak a 11 fős elit klubnak, akik szintén kiérdemelték ezt a minősítést.
Horváth Soma, Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere elmondta, hogy méltán lehetünk büszkék a szimfonikus zenekarunkra, illetve arra is felhívta a nagyérdemű figyelmét, hogy elkezdődött a 2025/2026-os évad bérleteinek értékesítése. Ebben az évadban 16 előadás lesz, amelyeket hét karmarmester fog levezényelni. Nyolc koncerten Vajda Gergely, a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmarmestere fog közreműködni.
Nem kell aggódni, az igazgatóváltás nem befolyásolja a jól megszokott programstruktúrát. A Hollywood Classics is folytatódik, illetve az Emlékmű dombon is lesz koncert az Érezd Szombathelyt! programsorozat keretében július 29-én kedden, este fél kilenctől.
Popa Gergely, a szimfonikusok új igazgatója viszont már arról beszélt, hogy nem véletlen az, hogy a Bartók Terem helyett a szombathelyi Fő téren tartanak sajtótájékoztatót. Mint mondta; „könnyen lehet, hogy a Savaria Szimfonikus Zenekar elhagyja az elefántcsont tornyot”. Természetesen nem költözik a zenekar sehová, csupán arról van szó, hogy Szombathely zeneszerető polgárai ezután sehol sincsenek biztonságban, bárhol felbukkanhatnak a városban, tehát sokkal több koncertjük lesz, mint az évadban szereplő 16 előadás.
Az ifjúságnevelés továbbra is hangsúlyos, ahogy a város többi intézményével való együttműködés is, így az állandóság is megmarad a zenekar életében.
Vajda Gergely, vezető karmester viszont már a programokat ismertette, így megtudhattuk, hogy az őszi nyitányra szeptember 5-én kerül sor, amelyben Győrös Andrea, fiatal szoprán fog bemutatkozni, méghozzá Richárd Strauss Négy utolsó énekében és Berlioz Fantasztikus szimfóniája lesz még a programon.
Emellett lesz olyan előadás, ahol jazz kvintett csatlakozik a szimfonikusokhoz, illetve jövőre lesz 100 éves Kurtág György, a születésnapjához közel pedig lesz egy olyan est, amikor eljátsszák egy korai és egy újabb darabját, valamint Schumann darabok kerülnek még a repertoárba, hiszen ő volt Kurtág egyik kedvenc zeneszerzője. Ami pedig a nemzeti minősítéssel együtt jár, hogy a tavalyi három után jövőre hat programot fog felvenni és közvetíteni a Bartók Rádió.
A bérleteket pedig a szokott helyeken válthatják meg a zenerajongók, vagyis a zenekar jegyirodájában, vagy az sso.hu oldalon.