A parkoló autók a forgalmat nem zavarják.
Spontán P+R parkolók alakultak ki Sopron körül az M85-ös gyorsforgalmi út összes fel- és lehajtójánál, erről írt egyik olvasónk.
Mint kiderült, ezek jellemzően olyan helyeken alakultak ki, ahol a parkoló autók nem zavarják a forgalmat. "Tehát nem közvetlenül a főút vagy az autóút mellett parkolnak a gépjárművek, hanem valamilyen szomszédos bekötőúton, földút mentén" - tette hozzá olvasónk, aki szerint az lett volna az ideális, ha az M85-ös gyrosforgalmi utat eleve úgy tervezik, hogy kialakítanak Park + Ride parkolókat, megfelelő infrastruktúrával és közösségi közlekedési kapcsolattal. Merthogy a kialakult spontán parkolók mellett nincs kiépítve infrastruktúra (pl. kerékpártárolók, buszmegálló).
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!