A szombathelyi Malom utca után most egy újabb, szépen felújított következik. Ez nem más, mint a Móricz Zsigmond utca, ahol minden adott a szabályos parkoláshoz és a gyalogos-közlekedés biztosításához is.
Az egyik legfrissebben felújított szombathelyi utca egyik végén sem engedélyezi tábla a járdára felparkolást, de persze erre nagyon sokan fittyet hányak.
Ha pedig valaki mégis felparkol a járdára, akkor is legalább másfél métert kellene hagyniuk a gyalogosoknak. De ez persze nagyon ritkán fordul elő.
A felújítás után a járda nem lett sokkal szélesebb, mint amilyen korábban volt. Sokszor nemhogy babakocsinak, hanem egy galambnak sem marad hely a járdán, mert egyes autósok egyenesen, illetve menetirányhoz képest ferdén, a falig parkolnak.
Az utca végén még látható, ahogy a Felsőőr egyik épületénél egyesek saját parkolót alakítottak ki maguknak a zöldterületen, a járdát és a füvet használva feljáróként. A zöldterület pusztulását látva pedig ezt nem tegnap kezdték el.
A Móriczban a tervező ezt legalább ügyesen megelőzte a teljes térkövezéssel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!