Évről-évre megrendezik a Szalézi templom udvarán a nyári tábort, és érthető módon hamar el is fogynak a szabad helyek. Itt minden gyerkőc nagyon jól érzi magát.
Tavaly is benéztünk a táborba, de korábban Csány Péter atyával, az intézmény vezetőjével is beszélgettünk a táborról, annak népszerűségéről és többek közt arról is, hogy ez nem csak egy szimpla foglalkozás, odafigyelnek a gyerekek lelkére is. Korábbi cikkünket itt elolvashatja
Megnéztük, hogy mitől lehet jó egy egyhàzi tábor 2014. June 27. 15:49 .
A kis létszámú csoportokban jól megismerik egymást a gyerkőcök, de a csoportvezetők is jobban szemmel tudják tartani őket, bajaikat. Felcsillantják az érdeklődést és azt fenn is tartják a gyerekekben, miközben a nehezen beilleszkedőket is a közösségbe vonják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!