Ahogy a játékpiac fejlődését nézem (pusztán vizuális szempontból), két nagy csoportot látok kibontakozni. Az inkább stratégiai játékoknál a középkori ciráda dukál, ami kicsit keleties manga stílusban fel van turbózva, a rajzi megjelenés pedig kizárólag a tablettel elkészített, de olajfestményt és kézrajzot utánozó világra korlátozódik. A sárkányoktól angyaloktól és egyéb szárnyas lényektől nyüzsgő fantáziavilág a Dungeons and Dragons szerepjátékok óta semmit nem változott.
A másik kategória, leegyszerűsítve a lövöldözős játékok, ahol a Doom óta állt meg az idő, a képernyő közepét a puska kijelöli, innentől a látvány pedig 3D-modellező programmal felrajzolt plázák és repülőterek, egy-egy kósza olajoshordóval.
Vannak gyönyörű és innovatív kinézetű játékok, de a többség ugyanazokat a lerágott csontokat hasznosítja újra és újra és újra
- panaszkodik egy ismerős a fórumon.A játék, mint befektetés
Mivel a játékfejlesztők is pénzért dolgoznak, ezért nehéz eltérni a megszokottól, a jól beválttól. Ha megteszed akkor kockáztatod, hogy a terméked kevésbé lesz sikeres és itt millió dollárokról van szó, részvényekről és nemzetközi cégek jövőjéről
- vallja bennfentes gamer barátom, Josheide.
És való igaz, hogy rengeteg pénz beleölnek egy-egy játék megjelenésébe, már képzőművészeti szinten kezelve a képi világot. Nemrég akadt a kezembe egy Diablo III album, amiben a designerek skiccei, vázlatai, egyes karakterek variánsai voltak összerendezve. A vaskos kötet számos művész mélyreható kutatását, tervezőmunkáját mutatta be, nem kérdés hogy hihetetlen mennyiségű munkaórája van a grafikusoknak abban, ahogy a játék végül kinéz.
A kivételek
Vannak persze kivételek. Josheide mindjárt ajánl is nekem párat: például itt a XIII, ami igazából ugyanazt a 3D-modellező programmal felhúzott térképet teszi elénk, mint minden más lövöldözős játék, csak más renderelésben és néhány piros képregényfelirattal. Tomb Raider és Mafia 2 azon versenyeznek hogy ki tud olyan játékot készíteni ami a lehető legkevesebb játékos gépén fut el. Gyönyörű persze, ahogy a valóságot a legapróbb részletekig lemodellezik digitálisan, de talán egy grafikus munkája lehetne kiterjedtebb annál, mint hogy fényképezőgépnek képzeli magát.
Egyedül a Limbo kis aranyos és félős fekete-fehér világa hozza a változatosságot a játéktérképre, és persze a Bioshock Infinite, aminek reklámja ellepte a londoni metróaluljárókat is.
A Bioshocknak valóban szép a grafikája, de az csak a hangulat része, valójában a zseniális előző részek, a történet, a történetvezetés, a hangulat, a részletek teszik jó játékká, és csak emiatt játszottam vele, a grafika csak dob a hangulaton, de a Bioshockra max akkor mondja, valaki hogy 'csak' a látvány miatt játssza, ha soha nem játszott vele. Az egyetlen olyan játék volt amire az elmúlt sok-sok hónapban beneveztem, de megérte
- lelkendezik egy másik fórumos ismerősöm.
A konklúzió
Sírok egy sort aztán többet nem. Régen jobban tetszett az játékipar hozzáállása a dolgokhoz, mióta divat lett gamernek lenni azóta süllyedt a színvonal, régen a content volt előtérben, mert nem volt lehetőség arra, hogy grafikával pótolják a kreativitás hiányát, és utálom azokat, akik szerint, ha jó a grafika, akkor egy mediocre game (középszerű játék) is lehet godtier (isten szintű)
- olvasom a fórumon, és milyen igaz.Úgy érzem a régi DOS-os és ki tudja még milyen elvetemült játékokban hiába volt korlátolt a tervezők technikai lehetősége, abból olyan eredeti játékokat, fantázia és képi világokat kovácsoltak, amiből ömlött a kreativitás, amíg a kortárs játékok egymás majmolását részesítik előnyben.
