Hét székesegyházat húztak fel a szombathelyi Hefelében

Három és fél óra alatt készültek el.

Spatula makettépítő versennyel startoltak el péntek reggel a Hefele emlékév programjai a szombathelyi Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakközépiskola tanműhelyében. A már ötödször megrendezett versenyen négy helyi középiskola tanulói vettek részt.

"Spatula" makettépítő verseny középiskolásoknak
A képre kattintva galéria nyílik
Vágvölgyi Bálint

Idén sem volt könnyű dolga a diákoknak, ezúttal a szombathelyi Székesegyházat kellett megépíteniük, csak jóval kisebb verzióban. A középsulisok 3,5 órát kaptak arra, hogy elkészítsék az épület tökéletes mini mását, orvosi spatulákból, kartonból és polisztirol habból. És mért pont a Székesegyházra esett a választás? Mint azt Takács Pétertől, az iskola építőipari szaktanárától megtudtuk, ez Hefele életének egyik fő műve, így szinte adta magát a téma.

"Spatula" makettépítő verseny középiskolásoknak
Vágvölgyi Bálint

Azt biztos, hogy ennyi szombathelyi Székesegyház még nem volt egymást mellet, mint a verseny végére. De koránt sincs vége a sorozatnak, az emlékév még tartogat meglepetéseket. A tervek szerint idén az iskola technikusai elkészítik azt egyik Hefele által tervezett barokk asztal másolatát, de lesznek előadások és vetélkedők is.

"Spatula" makettépítő verseny középiskolásoknak
Vágvölgyi Bálint

Díjazottak:

1. helyezést értek el:

Kőházy Anna - Teket Ádám - Vig Zsombor, Nagy Lajos Gimnázium

2. helyezést értek el:

Horváth Rebeka - Marton Abigél - Schlögl Robin, Sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium

Sinkó Anna - Zsoldos Melissza - Garamvölgyi Kevin, Nagy Lajos Gimnázium

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra