Száz éve, június 14-én, a 30 ezres lakosú Szombathelyen óriási népünnepélyt tartottak, szőnyeggel és kárpitokkal díszítették fel a Fő tér házait, hét kilométer hosszan virágkoszorúval fonták keresztül kasul a belvárost. Akkor sem a karneválra gyakoroltak, a tömeges zarándoklattal kísért népünnepély annak szólt, hogy Szombathely Szent Márton ereklyét kapott.
Száz évvel később, a gyülekező hol máshol: újfent a Szent Márton templom bejáratánál volt, ahol egykor a hírneves püspököt a néphit szerint megkeresztelték. A városi programszervezők, hogy erőt meríthessünk az úthoz, Márton kiflijével kínáltak. Vonulás előtt azonban szerencsénkre épp jókor és jó helyre, a templomban egy alkalmi, korabeli fotókkal feldobott diavetítésre tévedtünk. Hangulati alapozásnak kiváló volt Melega Miklós levéltáros előadása, és nem mellesleg a helytörténeti kuriózumokat kedvelők is csemegéket hallhattak.
Amikor a Fő téri mise miatt egyesek a lámpaoszlopokra is felmásztak
A lényeg, vázlatosan, hogy épp száz éve annak, hogy Szombathely akkori vezetése (az erősen katolikus kötődésű Brenner Tóbiás polgármesterrel), azzal a kéréssel fordult Tourshoz, hogy adományozzanak Márton szülővárosának egy darabka ereklyét, hogy „testi valójában is jelen lehessen a szülőhelyén.” Tours teljesítette a kérést, így száz éve, június 13-án (akkor pénteken) nyolc egyházi méltóság kíséretében begördülhetett a vasútállomásra a vonat, egy darabkával Szent Márton koponyájából. Az ereklyét aztán sok ezer fős spontán sereglet, valamint katonai díszszázad kísérte át a Szent Márton templomhoz, ahol ezüst szelencébe helyezték el, végső nyugalomra. Vasárnapig díszőrség vigyázott rá, miközben folyamatosan jöttek a hívek, és rótták le kegyeletüket.
A nagy menet vasárnap indult, az egész belvárost pompázatosan kidíszítették, perzsaszőnyegekkel, kárpitokkal, hét kilométernyi virágkoszorúval. Az ereklyét egy hintón szállították, koporsószerű tartóban. A korabeli extra szervezettséget mi sem mutatja jobban, minthogy ötvenezer hívő különösebb rendbontás nélkül, vonult végig Szombathely belvárosán, a Szent Márton templomtól egészen a Székesegyházig. A Fő téren aztán hatalmas, szentmisével egybekötött népünnepély zajlott (még a lámpaoszlopokon is csüngtek a hívek), majd a megfáradt zarándokok, míg az egyházfők a Püspöki palotában az ünnepi ebédjüket fogyasztották, a Népligetben (mostani Pelikán parkban) sütödékben, bodegáknál lacipecsenyéztek. Később a püspök, Mikes János is kilátogatott a nép közé, ami önmagában felért egy szenzációval.
Száz évvel később, péntek délután
Szombathely jóval kisebb, ám annál vidámabb menettel nosztalgiázott, katonazenére masírozó fúvósokkal, mosolygós cserkészekkel, lovas huszárokkal, és papírzászlócskákat lengető nyugdíjasokkal vonult át a belvároson. Ránézésre közel ötszázan lehettünk, többnyire az idősebb korosztály tette meg ezt a húsz perces sétát, miközben a Fő téren korzózók megálltak és nézték a seregletet.
Egy-két helyi civil szervezet, például a kertbarátok külön táblácskákkal jelezték: ők is itt vannak. A menet közel egy órával előbb meg is érkezett a Székesegyházba, ahol hatkor szentmise, majd zárásként stílusosan a Capella Savaria koncertezik. (Fő téren, a Szentháromság-szobornál.)
Az ereklye hazahozataláról és a szombathelyi ünnepségekről annak idején Csempesz János újságíró-pap számolt be, amelynek mindössze egyetlen ép példánya maradt fenn. Ebből most reprint kötetet jelentetett meg a város. Íme egy fotó a korabeli gyűjteményből:
