95 éves az Aranycsapat tizenkettedik tagja

Már csak öt év választja el a legendás sportriportert, Szepesi Györgyöt a századik életévétől. Igen, akkor még nem sportkommentátornak nevezték.

Több évtizedig volt alkalmam követni minden idők legismertebb és legnépszerűbb magyar sportriporterének pályafutását, akit ma is sokan az Aranycsapat tizenkettedik tagjának titulálnak. Mondhatni az Aranycsapat utáni, szintén világhírű magyar futball Göröcs, Albert, Tichy, Mészöly, Sándor Csikar, Fenyvesi Máté nevével is fémjelzett generációjának tündöklését követhettem nyomon rádiós közvetítésein, műsorain keresztül is.

Legendává válni kép nélkül, csak hanggal

A hatvanas-hetvenes években a rádió a fénykorát élte, a televízió még gyermekcipőben járt. Nem véletlen, hogy legendává lehetett válni csak a hanggal is. Sok helyen, sokszor megírták, elmondták már mozgalmas életútját, hány és hány olimpián, világbajnokságon közvetített, milyen érdemeket szerzett sportriporterként, MLSZ elnökként és FIFA funkcionáriusként, hány és hány elismerés, kitüntetés birtokosa. Most, a 95. évének betöltése apropóján inkább a hozzá fűződő emlékeket, élményeket eleveníteném fel.

Szepesi György éppen elemében
sport365.hu

Jól emlékszem, hogy 1964-ben a tokiói olimpia futballdöntőjét akkor játszották, amikor kezdődött volna a reggeli tanítás az általánosban. Bementünk az iskolába, ahol a folyosókra hangszórókat szereltek fel. A férfi tanárok - akkor még sok volt belőlük - addig nem engedték elkezdeni a tanítást, amíg ment a rádiós közvetítés a magyar-csehszlovák mérkőzésről.

Szepesi György eufórikus hangulatú tolmácsolásán keresztül izgultuk végig a folyosón vigyázzállásban a döntőt, s persze a győzelem hatására ezeket az órákat be sem kellett pótolnunk.

Annak idején ekkora presztízse volt itthon a focinak, és persze Szepesi Györgynek. Sporttémájú könyvei közül a Gól! Góóóól! 2000 Gól! címűt az 1960-as években – ahogy akkor mondták – csak pult alól tudtam megkapni a szüleimtől.

Sok sportág számtalan eseményét tolmácsolta, de persze igazán a labdarúgás állt közel a szívéhez. Nevéhez kötődtek a rádiós körkapcsolások, amiket milliók hallgattak otthon, munkahelyen, strandon, utcán és sok más helyen. Manapság a déli vérmérsékletű riporterektől (pardon, kommentátoroktól) hallani olyan temperamentumú közvetítést még a tévében is, amilyen az övé volt a rádióban. Hogy tudott örülni a gólnak! S ő gondolta úgy, hogy a pálya széléről közvetítve a riporter közelebb érezheti magát a játékhoz, a játékosokhoz.

Mivel akkoriban a rádiós sportkommentátorok nem egy üvegfülkében ücsörögve tolmácsolták a látottakat, még zajmikrofon sem kellett ahhoz, hogy a rádióhallgatók hallják a közönség hangját, a buzdítást, és szinte a mérkőzésen érezhessék magukat. A körkapcsolások utolsó évei már kriptahangulatúvá tették a bejelentkezéseket, hiányzott a külső zaj.

Bár a másik nagy, de televíziós legendát, Vitray Tamást is sokan kedvelték, mégis gyakorlattá vált, hogy a tévés meccsközvetítéskor levették a készülékek hangját, s helyette a rádiós közvetítést hallgatták, természetesen Szepesi György hangjával. Így még életszerűbb, izgalmasabb volt a mérkőzés.

Szállóigévé vált, amikor 1969 decemberében – ezt már televízión nézhettem, és játszott a találkozón a haladásos Halmosi Zoli is - világbajnoki pótselejtezőn Marseille-ben kétségbeesetten kiabálta a mikrofonba:

Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok!

Az pedig végképp nem volt szokás, hogy szakkommentárok szakítgatták meg a közvetítéseket futball, kézilabda vagy éppen kosárlabda szakelőadást tartva.

Szóval lehetett élvezni minden meccset, még úgy is, ha nem voltunk kinn a stadionban.

Megosztotta a közvéleményt, amikor Szepesi és Vitray között az robbantott ki feszültséget, hogy mi a helyes szóhasználat az eredmény közlésénél: null vagy nulla? Ettől függetlenül persze a szakma két nagy öregje tisztelte egymást.

És amikor váratlanul bejelentették, hogy Gyuri bácsi többé nem közvetít, mintha gyászba borult volna a nemzet. Eleinte hihetetlennek tűnt.

Így köszöntötték 95. születésnapján
MTI / Bruzák Noémi

Gyermekként, fiatalként szinte természetes volt, hogy Szepesit akartuk követni, azaz sportriporterek szerettünk volna lenni. Hetedikes, nyolcadikos lehettem, amikor írtam is neki erről egy levelet. Megkapta, sőt még válaszolt is rá, egy mondatban:

Tanulj sokat, és akkor egyszer majd szíved vágya teljesül. Szepesi György.

Talán még most is megvan ez a levél. S mit hoz a sors, kezdő sportújságíróként volt alkalmam vele egy kis interjút készíteni a Rohonci úti fedett lelátón, amikor MLSZ elnökként egy hétközi Haladás meccset tekintett meg.

Akkor is hadart és rohant. Ilyen volt az életstílusa.

Azt sem gondoltam volna, hogy sorkatonai diktorként másfél év alatt csaknem annyit kellett Szepesi féle gyorsasággal beszélnem, mint neki közvetítenie.

Némi szépségtapasz volt töretlen életpályáján, amikor az "ügynökvadászat" őt is elérte, és Paul Lendvai, az osztrák televízió kelet-európai szakértő újságírója kutatásai alapján azt állította róla, hogy Galambos fedőnéven ő is a hatalom beépült ügynöke volt. Ahogy mondani szokták, minden csoda három napig tart. Ma már inkább arról beszélnek, hogy Szepesi György – aki a pályán kívül mindent elért a labdarúgásban, amit lehetett – tizenkettedikként túlélte az Aranycsapat valamennyi tagját. Kívánjuk Gyuri bácsinak, hogy öt év múlva olvashassa a 100. születésnapjához fűződő írásokat!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Múltbanéző