Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Olyan jól működik a szombathelyi bérlakásrendszer, hogy még a belügyminisztérium is elismerte

Első helyezést ért el az önkormányzat egy pályázaton.

2020 februárjában fogadta el a szombathelyi önkormányzat a Közösségi Bérlakás Rendszer (KBR) programját, azóta pedig keményen dolgoznak rajta, mivel minden jel arra utal, jól működik. A sok pozitívum miatt pedig úgy gondolta az önkormányzat, hogy jelentkezik a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) egyik pályázatára, A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjára. Ennek volt egyik témaköre a Szegénység Elleni Küzdelem, melyben végül nyert a szombathelyi önkormányzat.

A pályázatot 2008 óta hirdetik meg és idén azokat a már bizonyítottan jól működő önkormányzati gyakorlatokat várták, amelyek a járvány utáni újrakezdésben más önkormányzatoknak is a hasznára lehetnek – függetlenül attól, hogy a járvány alatt vagy előtt találták ki és próbálták ki azokat. Elvárás volt, hogy minimum egy éves bizonyított hatékony, hatásos, mások számára átvehető és megismételhető önkormányzati gyakorlat legyen; mindennek pedig tökéletesen megfelelt a KBR.

Fontos tudni, hogy ez egy olyan projekt, ami minimális anyagi hozzájárulást igényel az önkormányzat részéről, de nagyon sok embernek segít – mondta a keddi sajtótájékoztatón László Győző alpolgármester, aki hozzátette, hiszik, hogy a bérlakásrendszer előrébb viszi Szombathely lakhatási helyzetét, ezért arra biztatják a szombathelyieket, hogy bátran szálljanak be a programba, akár lakástulajdonosként, akár bérlőként.

Önkormányzati bérlakás sajtótájékoztató
Czeglédy Csaba, László Győző és Károlyi Ákos.
Mészáros D. Zsolt

„Az egyik apukája vagyok ennek a rendszernek. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy könnyű dolgunk volt, mert a hivatal közel tíz éve kidolgozta ezt a programot, ami mellé aztán a városvezetés is odaállt” – kezdte Czeglédy Csaba, a szociális és lakásbizottság elnöke.

Lakásügynökség a hivatalon belül

Czeglédy aztán arról beszélt, hogy igazából egy lakásügynökségről van szó, amit a hivatalon belül hoztak létre. Szombathelyen ugyanis szerencsére volt már egy lakásiroda, mely most pluszban bevállalta az új bérlakásrendszerrel kapcsolatos feladatokat is. Illetve bekapcsolódott az önkormányzati SZOVA is mint bérleménykezeléssel foglalkozó cég.

Az önkormányzatnak tehát egy fillért nem kellett elköltenie azért, hogy elindulhasson ez a rendszer. Pedig ilyen helyzetben bevált szokás, hogy előbb kezdődik a pénzköltés, cégalapítással és mindenféle pozíciók osztogatásával, minthogy a valós problémával foglalkoznának – hangsúlyozta.

„Azt mondtuk a bizottsági ülésen, hogy ha már egyetlen egy család lakhatását meg tudjuk oldani ezzel a programmal, az már egy hatalmas előrelépés. De egyébként 14 családnak sikerült megoldanunk a lakhatását ebben a másfél évben úgy, hogy tavaly tavasz óta gázolunk a koronavírusban” – mondta.

Ami azért is nagy szó, mert ehhez a projekthez személyes kontaktusok kellenek, amit ugyebár tanácsos volt minimalizálni az elmúlt időszakban. Az önkormányzat viszont nem bérel ki és nem is ad bérbe úgy lakást, hogy nem találkoznak a felek – egyébként ez az egyik oka annak, hogy jól működik a program.

Önkormányzati bérlakás sajtótájékoztató
Mészáros D. Zsolt

Hogyan működik a KBR?

Jelentkezni a kbr_KUKAC_szombathely_PONT_hu e-mail címen lehet, akár lakásfelajánlásról, akár bérlésről van szó. Amikor valaki felajánlja a lakását, a SZOVA megbecsüli a bérleti díjat, de fontos megjegyezni, hogy 15%-ot elengednek belőle, ugyanis aki szociális alapon felajánlja a lakását, annak nem kell adóznia.

Ezt a megbecsült bérleti díjat nem kötelező elfogadnia a lakásfelajánlónak, elállhat az egyezségtől, ha ő többet szeretne keresni rajta. Ha viszont elfogadja, következő lépésként találkozhat azzal, aki bérelni fogja a lakását és úgymond meg is vétózhatja a folyamatot.

Önkormányzati bérlakás sajtótájékoztató
Czeglédy Csaba
Mészáros D. Zsolt

Nagy segítség ez a nagyon rossz anyagi helyzetben lévőknek is

Bár a Közösségi Bérlakás Rendszerben jelenleg résztvevő 14 család is jogosult a szociális helyzetéből kifolyólag az önkormányzat segítségére, azzal, hogy vállalni tudtak az önkormányzati lakásoknál egy valamivel magasabb bérleti díjat, rengeteget segítettek másokon. 14 sokkal rosszabb anyagi helyzetben lévő családnak adtak ugyanis lehetőséget arra, hogy önkormányzati lakásba költözhessenek.

„Tehát duplán segít az önkormányzat. Ez a 14 ugyanis valójában 28 családot jelent, hiszen a KBR-lakásokba költözőkkel rövidült az önkormányzati lakásokra várók listája” – magyarázza Czeglédy.

Károlyi Ákos jegyző kiemelte, hogy akik bekerültek ebbe a rendszerbe, egy fillér hátralékot nem halmoztak fel. Ez pedig nemcsak a lakástulajdonosnak pozitívum, hanem az önkormányzatnak is, hiszen egy KBR-es lakás 100 ezer forintjába kerül (műszaki felülvizsgálat, közjegyzői szerződés), mindössze ennyiből megoldják egy család lakhatását.

Ráadásul azért is vonzó lehet ez a lakástulajdonosoknak, mert az önkormányzat nagyrészt, sőt akár teljesen átvállalja a bérbeadással kapcsolatos kockázatokat. A bérleti díjat ugyanis az önkormányzat fizeti, közjegyzői szerződést írnak alá, fixen 3 vagy 5 évre írnak alá szerződést és a lelakás kockázatából is kiveszik a részüket. Gyakorlatilag tehát az a bérleti díj, ami a piacon elérhető, a KBR-ből is elérhető, de kockázatok nélkül.

Mi is az a Közösségi Bérlakás Rendszer?

Röviden: a lakástulajdonos szerződést köt az önkormányzattal, és neki adja bérbe a lakást. Az önkormányzat pedig kiutalja a lakást a jogos igénylőnek, és a továbbiakban gondoskodik a bérleti díj beszedéséről és a lakás állagának megőrzéséről, a folyamatos ellenőrzésről.

A rendszernek a lakástulajdonos számára, persze, vannak előnyei és hátrányai. Előny az, hogy az önkormányzat átvállalja a piaci kockázatokat. A piaci alapú bérbeadásnál a bérlők elmaradhatnak a bérleti díjjal, a rezsivel, lelakhatják a lakást, és az is kockázat, hogy megfelelő bérlő hiánya esetén üresen áll a lakás.

A hátránya az, hogy a piaci bérleti díjnál kevesebbet kap a tulajdonos a lakásért. A koncepció szerint ugyanis a SZOVA felértékeli a felajánlott lakást, és a becsült bérleti díjnál 15 százalékkal kevesebbet fizet az önkormányzat a lakásért. Viszont, mivel szociális célra adja bérbe a lakást, a bérleti díj után nem kell szja-t fizetni, ami 15 százalék.

Persze, mindenkinek a saját döntése, hogy a nagyobb biztonság mellett megelégszik-e a kisebb bevétellel. További részletek és előzmények itt. Magántulajdonban lévő lakásokat adna bérbe a rászorulóknak a szombathelyi önkormányzat 2020. February 21. 08:11

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra