Kamaszforma srác szalad oda hozzánk, épp csak vége a bemutató utáni vastapsnak, arca csupa mosoly. „Értettétek? Értettétek?” – kérdezi tőlünk is, mi pedig lelkesen bólogatunk. Oscar Wilde A boldog hercegét, az egyetemes meseirodalom egyik legszebb darabját nem lehet nem „érteni”, pláne ennyi kedves, szárnypróbálgató fura kis fecske tolmácsolásában.
Ők a Sugár/érintők, egy két éve szerveződött speciális szombathelyi színházi társulás, akikkel több ízben is találkoztunk, és akik ez idő alatt elképzelhetetlenül sokat fejlődtek és tanultak. A csapat tagjai különböző fokú értelmi sérüléssel élnek, de leginkább Down-szindrómások, és néhány kiemelkedő képességű autista fiatal is velük játszik.
Két év és rengeteg munka áll mögöttük, ahogy mesélik a szülők, három hete mást sem csináltak, ha volt egy kis idejük a fiataloknak, próbáltak. A csoport szakmai vezetője, Szabó Róbert Endre, a Weöres Sándor Színház színésze, az egyik fő segítője pedig a színjátszókör kitalálója,Karácsony Éva, aki hivatását tekintve építőmérnök. Ő csak azért végzett egy speciális drámapedagógiai tanfolyamot, hogy downos fiának Szombathelyen színházat szervezhessen.
Állandó segítőjük még Molnár Péterné Bori is, a mentálhigiénés szakember, aki évek óta dolgozik a csoport nagy részével. Közös munkájukat játékos csoportfoglalkozások előzték meg. Ők hárman vezetik ezt a speciális színjátszókört. (A társulatot a Napsugár Közhasznú Egyesület működteti, egy nonprofit szervezet, amelynek Bakó Mária az elnöke. 15 éve segítik és szervezik a fogyatékkal élők szabadidejét.)
Jelzésszerű minden, elég egy palást, hátul egy kis dobogó, pár kő, ennyi és kész a színház.
Nincsenek jelmezek, mindenki zokniban, cipő nélkül játszik, saját ruhában. A boldog herceget erősen redukált formában láthatjuk viszont. Megtartották a mese fő vonalát úgy, hogy közben próbálták egyszerű és világos helyzetekre és jelentekre lefordítani, minimalizálni a szöveges részt, és dramatizálni egy-egy fontos szituációt, karaktereket, fontos helyzeteket felvillantani.
És hogyan játszanak?
Ott van mindjárt a kis kedvencünk, a fecske, egy Down szindrómás kisfiú, aki tavaly óta egyébként sokat nőtt, akkor még kisfiúsabb volt. A lelkéből érzi most is a szerepét, sokszor beszédhibája miatt nem is érteni a szavait. Talán nem is meglepő, de ez egyáltalán nem zavarja a darab befogadását. A madár csivitelését sem értjük, de élmény látni, amikor repül, a fiúnak is elhisszük, annyira benne él a szerepben. Ahogy a boldog herceget alakító fiatalemberét is, jó orgánummal, dicséret jár neki, de mindenkinek, aki mert, megmutatta magát és kiállt a közönség elé. Flottul, élvezettel csinálták.
Apropó, jövő héten szerdán biztosan lesz még egy bemutató, de a későbbi folytatás sem kizárt, szeretnék rendszeresen műsorra tűzni. Lenne miért, lenne kiket formálni, érzékenyíteni, megérinteni!
