Szóljon a rock és Isten éltesse Erős Attilát, a Lord gitárosát!

A 71 gombócból már biztosan sok lenne, de mi még legalább ennyit kívánunk a legendás zenésznek!

Ma, október 8-án ünnepli 71. születésnapját Erős Attila, a Lord zenekar gitárosa, zeneszerzője – a magyar rockzene egyik meghatározó alakja.

Erős Attila
Pataki Gegely

Erős Attila 1954-ben született Újkéren, és már gyerekként magába szívta a zene szeretetét. Általános hetedikben kezdett el először a zene iránt érdeklődni egy iskolai zenekart látva, nyolcadikban pedig meg is kapta első igazi hangszerét, egy Jolana Tornado elektromos gitárt. Gitározni soha nem tanult– autodidakta módon képezte magát, és ezzel a kitartással vált a hazai rock egyik legkarakteresebb gitárosává.

Pályája az NDK-ban kezdődött, ahol zenésztársaival vendéglátóként dolgozott, majd 1976-ban csatlakozott először a Lordhoz. Bár a katonaság miatt egy időre megszakadt a közös munka, 1979-től már saját dalokat is írt, de végül a Lord zeneszerzőjeként és gitárosaként írta be nevét a magyar zenei történelembe.

A zenész 2022-ben csillagot kapott szombathelyi hírességek sétányán Könnyek, zene és emlékek – Csillagot kapott a szombathelyi hírességek sétányán Erős Attila és Petró János 2022. September 02. 19:42 , a Savaria Mozi mellett – ezzel ismerték el több évtizedes munkásságát.

Broadway csillagavató - Erős Attila és Petró János
Erős Attila és a csillaga
Nagy Jácint

Ma Debrecenben él, de a szombathelyi rockéletben betöltött szerepe, valamint a Lord-dalokban megtestesülő gitárhangzása örökre összeforrt a vasi főváros nevével.

Boldog születésnapot, Erős Attila! A nagy nap alkalmából pedig íme három kiváló Lord dal, melyeknek ő volt a zeneszerzője:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra