Két évvel ezelőtt, 2020 nyarán kezdte el építeni saját, szombathelyi csillagok sétányát a Broadway Club Café.
Elsőként Törőcsik Mari, Jordán Tamás és Benkő László kapott csillagot
Jordán Tamás maxolta New Yorkot – Csillagsétányt avattak Szombathelyen
2020.
June
27.
20:13
a Savaria Mozi árkádjai alatt, az avatón pedig nem volt hiány híres emberekből, vörös szőnyegből, füstből, zenéből és limuzinból sem.
Aztán, ahogy ígérték, a következő évben sem maradhatott el a csillagavatás.
2021 nyarán Horváth Charlie és Márkus Tibor neve került a sétányra,
Újabb két szombathelyi híresség kapott csillagot a Broadway-sétányon
2021.
July
17.
17:02
és persze akkor is nélkülözhetetlen volt a pirotechnika, na meg a limuzin is.
Idén is nagyjából ugyanez volt a forgatókönyv, azzal a különbséggel, hogy limuzin helyett Mercedesszel érkeztek a díszvendégek, de volt tűzijáték, vörös szőnyeg és zene is.
Ezúttal két zenésszel bővült a szombathelyi hírességek sétánya. Az egyik csillag Erős Attiláé, aki a Lord együttes oszlopos tagja, a másik pedig az
idén márciusban elhunyt
Elhunyt Petró János, a Savaria Szimfonikus Zenekar alapító karnagya
2022.
March
07.
21:42
Petró Jánosé, aki a Savaria Szimfonikus Zenekar megalapítója, nagy egyénisége, motorja volt.
Elsőként Petró János családja érkezett: özvegye, Králik Judit, unokáik, Dorka és Janka, valamint dédunokájuk, a kis Berci is, akinek fontos szerepe volt a nagy eseményen. Ő segített ugyanis leleplezni Petró János csillagát.
Petró János 5 éves korában kezdett zongorát tanulni, majd 1960-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karmesteri diplomát szerzett. 1959-ben első díjat nyert Bécsben a Világifjúsági Találkozón. 1962-ben alapította meg a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, amelynek 1991-ig zeneigazgatója és vezető karmestere volt.
Emellett a Savaria Művészeti Hetek művészeti igazgatója, a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál vendégkarmestere, valamint a Magyar Televízió Karmesterversenye zsűrijének tagja volt.
Gyakran vezényelt külföldi zenekarokat is: Radio Television Orchestra (Dublin), Lawton Philharmonic Orchestra (Lawton), Jonstown Symphony (Johnstown, PA) és Saint John Symphony Orchestra (Kanada). Állandó vendégkarmester a Magyar Állami Operaházban, a Szlovák Filharmónia Zenekarnál (Pozsony), a ljubljanai rádió és televízió zenekaránál és a Grazi Operaházban.
A Szombathelyi Szimfonikus Zenekarral vendégszerepelt Franciaországban, Hollandiában, Luxemburgban, Olaszországban, Svájcban, Ausztriában, Németországban, Csehszlovákiában, Romániában, Szovjetunióban. Számos új mű világpremierjét vezényelte. Több lemezfelvételt készített a Hungaroton és a Presse Records (Ausztria) részére, díjjal jutalmazták.
2012-ben az év vasi emberének választották.
(Forrás: vasmegye.hu)
Aztán miután Petró János özvegye megkapta az emléktáblát, a virágcsokrot és helyet foglalt a díszvendégek székében, rövidesen megérkezett Erős Attila is menyasszonyával.
Erős Attila gyermekéveit Újkéren töltötte. Általános iskola hetedik osztályában érintette meg először a zene és a gitározás, egy helyi iskolai zenekart figyelve. Nyolcadik osztályos korában kapta meg édesapjától az első igazi hangszerét, egy Jolana Tornado elektromos gitárt.
Győrben tanult tovább. A kollégiumban összeállt néhány osztálytársával, és az akkor aktuális dalokat játszották. Autodidakta módon képezte magát, sosem ment el zenét tanulni.
1972-ben az iskola befejezése után az NDK-ban egy hajógyárban dolgozott mint hegesztő. Itt ismerkedett meg Románszki János és Pálfi József zenészekkel, akikkel közösen zenekart alapítottak. 1972 és 1975 között „vendéglátózni” jártak hármasban az NDK-ban. Itt kezdte meg gitáros pályafutását.
Hazaérkezése után először ugyancsak vendéglátózott, de csak mint énekes. Ezt követően egy vasvári rockzenekarba került, ahol Sweet-, Slade-, Deep Purple-dalokat játszottak. Itt Kányási Mihály gitárjátéka hatására döntött úgy, hogy ő is véglegesen ezt a hangszert választja.
Először 1976-ban került a Lord zenekarba, de nem sokkal később bevonult katonának. A katonaévek alatt határozta el, hogy saját zenét szeretne játszani. 1978-ban írta első dalait.
Leszerelése után a Lord helyett visszatért a korábbi vasvári zenekarába, ahol azonban nem találta meg számításait. Egyik helyről a másikra csapódott.
1979 februárjában a szombathelyi Ifiházban Vida Ferenc és Szántai Gyula Kacsa megkeresték, és kérték hogy csatlakozzon ismét hozzájuk. 1992-ben családi okok miatt újra kilépett a zenekarból, ahova véglegesen 2000-ben tért vissza.
Azóta is a Lord zeneszerzője, gitárosa.
Két lánygyermek édesapja, egy lány és egy fiúunoka nagyapja. Unokáinak édesapja a Lord korábbi billentyűse, Beke Márk.
(Forrás: wikipedia.hu)
Miután pedig Erős Attila is átvette emléktábláját és a virágot, jött a zenélés. Elsőként Petró János tiszteletére fuvolázott Kiss-Vincze Eszter, aki atyai jó barátjaként tekintett a karnagyra és a családdal is szoros kapcsolatot ápol a mai napig. Játéka pedig nemcsak Petró János özvegyének, hanem Erős Attilának szemébe is könnyeket csalt.
Zárásként Vas István Andor játszotta el zongorán a Lord együttes Vándor című dalát, amit Erős Attilával együtt énekelt a közönség.