Három és fél éve, egy április napon csodálkoztam rá 
Szőllősi sétány: A nyugalom szigete a szombathelyi belvárostól pár lépésre 2020. April 02. 19:27 először a Szöllősi-sétányra. Öt percnyire a Fő tértől, egy ugrásnyira a forgalmas Hunyadi utcától, a Gayer-park mögött, az egykori Brenner villától induló, bő másfél kilométeres szakaszról beszélek, ahol a Gyöngyös-patak a sétány mellett fut.
Gyerekkoromhoz szorosan kötődött egy kis falusi patak, ami sok csodát és kalandot jelentette, maga volt az Amazonas és a Nílus egy személyben, pardon, egy mederben.
Gyerekkorom már messze van, az a kis patak is kiszáradt, áldozatává vált annak, hogy egyes emberek mindent szabályozni, egyformásítani akarnak. Nem csak a kis falusi patakokat, de ezt a szálat most hagyjuk.
Egy patak mindig jó, ha van, főleg ha mellé egy park társul, és akkor meg igazán nagy ajándék, ha mindez a belvárosban várja az embert. 11 éve lakom a környéken, de kellett hozzá pár év, hogy felfedezzem ezt a kis zugot. Persze, tudom, biztosan vannak hasonló, még szebb, még békésebb zugok, de ez itt van pár lépésre.
Karácsony után, főleg, ha nincs roppanós hideg, tizenfokok játszanak az évvégi levegőben, jót tesz némi séta. A patakon nyoma sincs jégnek, igaz, a víz sötétebb, szomorúbb, mint nyáron, és a mindent borító barna falevelek is emlékeztetnek rá, milyen dátumot írunk.
Csalafinta ez a sétány, és a Gyöngyös is, mert a fákat és a partot örökzöldek borítják. Messziről is zöldellnek, közelről meg - ebben a kissé langyos szellőben - a tavasz ígéretéről beszélnek.
Párszáz méter az egész, fél óra alatt végigsétálható, de soha nem bánom meg. Mert ennyi is elég a kikapcsolódáshoz, kis csend, csobogó patak, örökzöldek, fák. És akkor az sem számít, ha éppen tél van, ha a képzelet éppen mást akar. Nekem például meghozta a tavaszt, most, pár nappal év vége előtt.
(A képekre kattintva galéria nyílik.)
