Szombathely egy 1970-es fényképezőgépen keresztül

Fogtunk egy régi fényképezőgépet és megnéztük rajta keresztül a várost.

Szombathelyt már sokféleképp láttuk, de ilyen fotókon csak elvétve. Leginkább azoknak lehet ismerős a képek körül a keret, akik használtak középformátumú fényképezőgépet életük során. Egy 1970-es évjáratú Hasselblad 500C-t vittem magammal ehhez a “közepes” sétához, ami alatt pár ismert, jellegzetes, vagy épp pusztuló szombathelyi épületet örökítettem meg.

A Hasselbladról annyit érdemes tudni, hogy egy svéd cég, akik elhatározták a második világháború után, hogy a világ legjobb fényképezőgépeit fogják gyártani. Ez olyannyira jól sikerült, hogy többek közt Hasselblad kamerákat vittek magukkal az Apollo-11 űrhajósai is a Holdra, és egy olyannal készítette Neil Armstrong az egyik leghíresebb felvételt Buzz Aldrin asztronautáról.

A cikkben lévő fotókat természetesen digitális fényképezőgéppel készítettem, a Hasselblad ebben az esetben csak "vetítőként" szolgált, és nem utolsó sorban stílusos keretet adott a tüköraknán át a mattüvegre vetülő fordított képek köré. Mégis csak egy fotógráfiai ikon ez a masina, tényleg az egyik legjobb fényképezőgép az 500C.

SZTK
Garai Antal Atom
Savaria Szálló
Garai Antal Atom
Fő tér
Garai Antal Atom
Centrum
Garai Antal Atom
Savaria mozi
Garai Antal Atom
Székesegyház
Garai Antal Atom
Városháza
Garai Antal Atom
Képtár
Garai Antal Atom
Iseum
Garai Antal Atom
Zsinagóga
Garai Antal Atom
Víztorony
Garai Antal Atom
Brenner villa
Garai Antal Atom
Gazda áruház
Garai Antal Atom
Falco gyár
Garai Antal Atom
Vasútállomás
Garai Antal Atom
MMIK
Garai Antal Atom
Weöres Sándor szobor
Garai Antal Atom
Egyetem
Garai Antal Atom
Emlékmű
Garai Antal Atom
Claudius hotel
Garai Antal Atom
Csónakázótó
Garai Antal Atom

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kép.