Ahogy arról lapunk is beszámolt 500 millió forintból fejlesztheti az ELTE a szombathelyi Bolyai-iskolát 2022. November 21. 21:28 korábban, 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egy pályázaton, amit infrastruktúra- és eszközpark-fejlesztésére fordíthatnak.
Erről pár hete már sikerült kiderítenünk néhány részletet, Nagy ráncfelvarrás előtt áll a szombathelyi Bolyai-iskola 2023. January 11. 11:40 és ahogy akkor írtuk, az volt a terv, hogy január 24. körül bővebben is beszámolnak a fejlesztésről. Erre sor is került most kedden délelőtt.
Nagy volt a sürgés-forgás az iskolában, a bejáratnál lelkes, „segítő” feliratú táblácskát viselő diákok várták az érkezőket, hogy aztán felkísérjék őket az iskola dísztermébe az ünnepélyes projektnyitóra, ahol nemcsak a Bolyai, hanem az ELTE öt budapesti gyakorló iskolájának fejlesztéséről is külön-külön beszéltek.
Elsőként Borhy László, az ELTE rektora mondott köszöntőt és néhány szót a fejlesztésről, aztán Scheuer Gyula kancellár állt a mikrofonhoz, akit Pintér Zsolt projektmenedzser követett egy rövid prezentációval.
„A projekt alapvető célja az, hogy támogatást nyújtson a gyakorló iskoláknak a pedagógusképzéshez, és közvetlenül hozzájáruljon a pedagógus utánpótlás biztosításához, csökkentve ezzel a pedagógushiányt” – mondta Pintér.
Kitért arra, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel konzorciumban az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, valamint az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium 500-500 millió forintot, a győri Széchenyi István Egyetemmel konzorciumban az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola és az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola 429-429 millió forintot, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium 462 millió forintot, a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pedig önálló pályázóként 500 millió forintot fordíthat infrastruktúra és eszközpark fejlesztésére.
A fejlesztés számokban:
Ezt követően rövid intermezzóként egy kis zene következett. Orosz Márton 12. c. osztályos tanuló énekelte és zongorázta el Szabó Leslie „Hogy segíthetnék” című dalát.
Aztán ismét prezentációk jöttek, elsőként a Bolyairól és az itt tervezett fejlesztésekről beszélt Papp Tibor igazgató. Mint mondta, az iskolában jelenleg 1010 diák tanul 12 évfolyamon, ezzel pedig Szombathely és Vas megye egyik legnagyobb intézménye.
„Tehát rendkívül indokolt az infrastrukturális fejlesztés” – mondta, hozzátéve: nappali tagozaton mintegy 80 hallgatónak, levelező tagozaton pedig 57 hallgatónak 43 vezető tanár látja el a szakmai tanítási gyakorlatát.
A Bolyai a gimnáziumi tagozaton három nagy specializációval látja el a közoktatást: egyrészt a reál specializációval, valamint a biológia és kémia specializációval. Utóbbi kettő főleg az egészségtudományi képzésnek ad hallgatókat. Érdekesség, hogy csak itt a szombathelyi Markusovszky kórházban 34 olyan orvos dolgozik, aki a Bolyaiban érettségizett.
Aztán megemlítette a legutóbbi fejlesztést is, amikor 170 millió forintból fel tudták újítani az öltözőket és a mellékhelyiségeket. Majd át is tért a jelenre, hogy most milyen fejlesztéseket szeretnének végrehajtani ebben az évben.
Példaként említette a beázott tantermeket és az informatika-termeket, melyekre már nagyon ráfér a ráncfelvarrás, valamint a régi tornatermet is, ami balesetveszélyessé vált az elmúlt években.
De lesz egy új futófolyosó is, felújítják a játszóteret az udvaron, folytatódik az akadálymentesítés és beruháznak új tanulói szekrényekre is.
Aztán szóba került az iskola közösségi tere, az aula is, ahol ünnepélyeket is szoktak tartani és amit a mostani felújítás során meg szeretnének szabadítani a kockás csempéktől.
A fejlesztés számokban:
„Azt gondolom, hogy itt a Bolyaiban tényleg folyamatos a változás és a fejlesztés, és ennek szeretnénk megfelelni a jövőben is” – mondta az igazgató.