Ahogy arról lapunk is
beszámolt,
500 millió forintból fejlesztheti az ELTE a szombathelyi Bolyai-iskolát
2022.
November
21.
21:28
2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az ELTE öt budapesti és egy szombathelyi gyakorlóiskolájának fejlesztésére. A szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
önállóan pályázott és 500 millió forintot fordíthat infrastruktúra és eszközpark fejlesztésére.
Ennek részleteiről kérdeztük az ELTE-t. Megtudtuk, hogy egy komplex fejlesztésről van szó, hiszen a régió egyik legkeresettebb középiskolája (mára 1000 főre nőtt az iskolai létszám) és a
HVG 2022-es országos középiskolai rangsorában
Egy nyolcosztályos szombathelyi gimnázium az országos Top5-ben
2022.
November
28.
16:54
is a 15. helyen, a gyakorló iskolák között pedig a 4. helyen végzett.
Mi is többször írtunk már arról, hogy a bolyaisok milyen jó eredményeket értek el hazai és
nemzetközi tanulmányi versenyeken,
Diákolimpián mutatta meg egy szombathelyi bolyais lány, hogy az infó nem csak a fiúknak való
2021.
June
22.
21:53
egyikükkel
beszélgetni is leültünk.
Úgy megtanult programozni egy év alatt a szombathelyi lány, hogy Európa legjobbjai közé válogatták
2021.
July
03.
19:35
Kelemen Anna úgy megtanult programozni egy év alatt, hogy Európa legjobbjai közé válogatták.
„Miközben a Bolyaiban a lehető legmagasabb színvonalú szakmai munka zajlik, ezt a fejlődést, illetve növekedését az infrastruktúra bővülése és fejlesztése csak részben tudta követni. Az egyetemek tanárképző központjait és a gyakorlóiskolákat emellett a 2023-tól életbe lépő új típusú gyakorlati rendszer kiépítése is komoly feladatok elé állítja. Mindezen kihívások teljesítéséhez nyújt hatékony segítséget a pályázaton elnyert 500 millió forintos támogatás” – tudtuk meg az ELTE kommunikációs irodájától.
A projekt során több tantermet és informatikai termet is teljes körűen felújítanak majd a Bolyaiban. És hogy ez pontosan mit jelent? Például a padlózat teljes cseréjét, a falburkolat és plafon javítását, illetve festését, valamint új bútorok is kerülnek majd a termekbe.
Ez elmondásuk szerint azért is különösen fontos, mert azon kívül, hogy nagy az osztályok létszáma, még azzal is számolni kell, hogy az órákon akár 8-10 pedagógusképzésben résztvevő hallgató is megjelenhet olykor. Így egy tanteremben nem ritkán 40-50 fő is jelen van egyszerre.
De nemcsak a tantermek kapnak ráncfelvarrást. Folytatódik az akadálymentesítés és az 500 millió forintból jut tanulói szekrények kiépítésére is. Ez azért fontos, mert az évfolyamok már jellemzően újrahasznosított, ingyenes tankönyveket használnak, a zárható szekrényekkel pedig „jobban megoldható a tanszerek állagmegóvása”, és nem mellesleg biztonságosak is.
Emellett felújítják az aulát, a közösségi tereket, az iskolai játszóteret és a tornatermet is. Utóbbi nemcsak a kötelező napi testnevelésórák miatt fontos, hanem azért is, mert a pedagógusjelöltekkel is foglalkozik itt 8 szakvezető tanár. Ráadásul egy iskolai futófolyosót is kialakítanak majd.
Ami pedig a digitális fejlesztéseket illeti: a modern audiovizuális eszközökkel kompatibilis digitális táblákat szerelnek fel az osztálytermekben és a szaktantermek többségében, valamint megerősítik és kibővítik az egyetem wifi-hálózatát is. Így az épület legtávolabbi zugában is rendelkezésre áll majd a vezeték nélküli, nagy sávszélességű internetkapcsolat.
A fejlesztésről várhatóan január 24. körül számolnak be bővebben egy sajtótájékoztató keretében, így később még visszatérünk a számokkal, az ütemtervvel és további részletekkel.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!